Istenit buliztunk!
A korábbi bálokon időutazás segítségével régebbi korokba sikerült visszarepülni. Most nem így történt. Az idén a Mézesvölgyi Iskola aulája hatalmas agórává változott, ahová Görögország múltjából és jelenéből érkeztek vendégek, hogy részesei lehessenek a negyedszerre megrendezett Iskolabál vidám forgatagának. És ez még mind semmi. Különösen magas szintű látogatók is tiszteletüket tették e nem mindennapi eseményen.
Azt még nem tudom, hogy e vendégek azért jöttek - e, mert e bál volt nem mindennapi jelenség az életükben, vagy azért volt nem mindennapi a bál, mert eme magas szintű vendégek látogattak ide. Talán ez lényegtelen is, a fontos az, hogy eljöttek.
S hogy kik voltak ők? Azt hiszem nem adok helyt a találgatásra, mert minden képzeletet felülmúl eme illusztris vendégek kiléte. Ugyanis nem mások voltak ők, mint maguk az istenek. Az ókori görögök hitének istenei. És nem szoborként, szobor töredékként, torzóként leltünk rájuk, mint a régészek, hanem hús-vér alakban, egy testrészük sem hiányzott ( legalábbis amit látni lehetett )!
Élükön természetesen Zeusz, az ég és a villámok ura, a női bájok fő - fő hódolója vonult. Mellette hitvese, a féltékeny Héra, teljes fegyverzetében Pallasz Athéné, velük szárnyalt a mindig győztes istennő, Niké, de a biztonság kedvéért magukkal hozták a sorsgombolyító Moirát is, aki most Ariadnéhoz hasonlóan vezette fonalát, lehet, így biztosítva hazafelé vezető útjukat.
Bevallom, előkelően néztek ki, ámbár kicsit meglepett Zeusz viselkedése! Azt tudjuk, hogy Zeusznak számtalan gyermeke született különféle istennőktől, nimfáktól és halandó leányoktól. Azonban itt a bálon sem bírta türtőztetni magát a gyönyörű fátyoltáncot lejtő hölgykoszorú láttán, de úgy tűnt, hogy Héra mindig lesben áll, hogy a házasságot védelmezze. Jelen esetben egy sodrófa lett segítségére. Lehet, hogy az istenek is olyanok, mint a halandó emberek? Vagy fordítva? Hogy is van ez?
Lassan egyre forróbb lett a levegő, de nemcsak Zeusz vérétől, Héra temperamentumától, se nem Prométheusz tüzétől, hanem újabb táncosok érkeztek, akik mozgásba hozták az egész agórát. A Fengári Tánccsoport könnyed lendülete átterjedt a vendégekre, akik között voltak hősök, hadvezérek, olimpikonok, szónokok és filozófusok, nimfák és múzsák, ifjak és még ifjabbak, ókoriak és ideiek, alfától omegáig mindenki beleillett a képbe, mondanám inkább a körbe. A vendégek köröket alkotva, egymás kezét fogva adták át egymásnak a ritmust, nem számított sem a kor, sem a rang, sem a beosztás, csak a zene és az egyre gyorsuló lépések üteme. Az agórából egy óriási görög táncház kerekedett. A zenei aláfestést Sarantis Mantzourakis ( nem ókori ) görög buzuki művész adta.
Az agórán kívül is pörgött az élet. A Trójai faló fogadó görögös és házias ízeivel várta a tánc hevében leadott kalóriákat pótolni szándékozókat. Állítólag az ókori görögök elsősorban nem arra törekedtek, hogy megtömjék a gyomrukat, hanem hogy különleges ízek kavalkádjával kényeztessék magukat. No itt mind a kettő lehetősége megadatott a vendégek számára.
Akiknek viaskodni, harciaskodni támadt kedvük, azok sem maradtak eseménytelenül. Próbálkozhattak nevetéssel és nem nevetéssel, madárra célzással ( nem élőre ), a trójai falovacska befogásával, és a labirintus ijesztő szörnyének elpusztításával, akinek hangja rekedt röfögésre hasonlított.
Aki pedig múltjára, jelenére vagy épp jövőjének alakulására volt kíváncsi, a jósdákba belépve, majd onnan kilépve ezen ismeretek birtokában térhetett haza. Arra a kérdésre, hogy nyernek - e az éjféli tombola húzáson, nem tudom, hogy kaptak - e választ, minek után azt sem tudom, hogy megkérdezte- e ezt valaki, de az bizonyos, hogy minden ajándék gazdára lelt, köztük a főnyeremény, az óriási orchídea csokor is.
Éjfél után sem apadt a táncos kedv, de már sokkal modernebb zenére, - bár a mai ifjúság szemszögéből nézve mégiscsak történelmi dalokra - rázták a bálozók lábaikat. A retro discoban olyan számok csendültek fel, melyek a mai napig kellemes dallamokat, és még kellemesebb emlékeket csalnak elő a '80 - 90 - es évek ifjúságából.
Hajnal tájban az istenek hazaindultak távoli otthonukba, s velük együtt hasonlóképp cselekedtünk mi is, halandó emberek. A bál elmúlt, de emléke sokáig élni fog. Ha az emberek tudatában évezredekig nem is marad meg, de az istenek őrzik örökkön örökké.
