Összefogás a vörösiszap károsultjaiért
2010 október 04. - én történt vörösiszap katasztrófa áldozatainak megsegítésére országos méretű összefogás indult. Mondják: "bajban ismerszik meg az ember". S valóban, bármerre járunk, mindenfelé tapasztalhatjuk az emberi segítőkészség különféle megnyilvánulásait. Az Árnyas Alapítvány is felhívást intézett a károsultak támogatására. Szép számmal érkeztek a felajánlások, melyeket személyesen juttattunk el Kolontárra.
A felhívás óta folyamatosan érkeztek a csomagok, ruhák, takarók, tisztítószerek, élelmiszerek, játékok stb. Az Alapítvány vezetői úgy döntöttek, hogy a felajánlásokat személyesen viszik el Kolontárra, ezzel biztosítva, hogy minél hamarabb megkaphassák a ténylegesen rászorulók. Pénteken az óvoda egykori lakójának édesapja teherautójával érkezett a szállítás lebonyolítására. A csomagok felpakolásában az ovi erős, szorgos legényei és lánykái segédkeztek. A gyerekek szinte egymással versenyezve hordták a zsákokat, dobozokat oly ügyesen, hogy a kocsi rövidesen készen is állt az útra.
Kolontárt nem volt könnyű megközelíteni. Kb. 220 km megtétele után érkeztünk el a devecseri elágazáshoz, ahol vegyvédelmi ruhások magas nyomású vízzel mosták a kifelé haladó járműveket. Bennünket onnan visszairányítottak egy másik útra, ahol egy rendőr ismét megálljt parancsolt mondván, hogy az az útszakasz le van zárva. Arrafelé küldött minket, amerről visszafordultunk. Végül ügyünk érdekében mégis átengedett. A vöröslő úton haladva orrunkat megcsapta az a kellemetlen szag, mely ezt a vidéket állandóan fogva tartja.
Kolontárra érve látszólagos csend és béke honolt. Csak egy - egy embert láttunk gyalogosan az utcán. Óriási teherautókat, munkagépeket viszont annál többet. A művelődési háznál, ahol az adományokat fogadják, sok ember szorgoskodott. "Szerencsére" sorba kellett állni, hogy leadhassuk rakományunkat, ui. folyamatosan érkeznek a segélyek. Az egyszerű kis épület tele volt élelmiszerrel, melyet autókkal hordanak szét a lakók között.
A ruhaneműket pár házzal odébb kellett vinni. Egy külterületen élő lakos ajánlott fel egy házat, mely szintén megtelt adományokkal. Az udvaron még külön sátrat is fel kellett állítani a holmiknak. A hölgyek boldogan fogadták a küldeményt, s látszott rajtuk az öröm, hogy beszélgethetnek velünk, hiszen a bezártság magányát, a megváltozott körülményeket nehéz megszokni. Elmondásuk szerint azok, akik teljesen nincstelenné váltak, kezdetben nem mertek jönni, kérni az adományokból. Valószínűleg szégyellték megváltozott helyzetüket, ennek feldolgozása nem könnyű feladat.
Közben a vörös sáros utcában félpercenként jöttek az óriási dömperek, ezek szállították a földcseréhez szükséges földet.
A kirakodás után a hölgyek javaslatára a templom dombjára mentünk fel, ahonnan a károsult terület szörnyű látványa fogadott. Romos házak, 2 m magasságig vöröslő falak, fatörzsek, bokrok, végtelen sivárság. Markolók, dömperek folyamatosan dolgoznak, végzik a föld cserét. Az érdeklődés még mindig nagy, ottjártunkkor is mikrofonos riporter faggatta az ott dolgozókat. Védő ruhát, maszkot a lakók már nem hordanak, azokat csak a mentést végzőkön, az aktív dolgozókon láttunk.
Teherautónkhoz visszaindulva egy emlékműre lettünk figyelmesek, ez állt rajta:
AZ EMBERI HANYAGSÁG ÉS KAPZSISÁG TERMÉSZETI ÉS EMBERI ÁLDOZATAIÉRT
Igen, a természet sírt, vérzett, látványosan, az emberek meg csendben, magukban, mélyen eltemetve fájdalmaikat. Az élet megy tovább. Mennie kell.
A patak vize is folyik rendületlen, vörösen, élettelenül. S mindenki titkon reménykedik, hogy a sebek majd egyszer begyógyulnak, s az élet újra kivirágzik... majd egyszer...
S bár semmi sem lesz a régi, az árkok mélyen ott maradnak a lelkekben, de a nagyszabású emberi összefogás, gyűjtő akciók, munkálatok talán adnak némi erőt az itt élőknek az újrakezdéshez, s kicsit lerövidítik azt az utat, melyet még meg kell tenniük.
Kolontár, Devecser. Az eddig nem hallott nevek egy életre beleivódtak az emberek fejébe, a világ tudatába. S reméljük, örök tanulságként fog szolgálni mindenki számára, hogy hasonló katasztrófa még egyszer ne történhessen meg. Nagyobb érték az ember, nagyobb érték a természet, a Földünk! Jobban kell rájuk vigyázni!
A látvány nem volt kellemes, de az érzés, hogy mi is részesei lehettünk egy nemes célnak, az felemelő volt.
Az Árnyas Alapítvány munkatársai nevében szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatásával részt vett ezen összefogásban.
Külön köszönjük a "Brandt virág" felajánlását, hogy segítségükkel az adományok célba érhettek.
