Rinya - túra

A múlt heti rendkívüli téli időjárásról szóltak a hírek pár napig, s bár minden csoda csak három napig tart, ez a csoda pont hatással lett az idei év Rinya túrájára, s nem éppen kedvező oldalát mutatva.


Előfordult már a Rinya túrák életében, hogy az időjárás közbeszólt, s nem a tervezett Ivacsi - tó körül rendezték meg, hanem a Mézesvölgyi Iskola épületében. Ez nem von le semmit értékéből, mert aki ott volt, az ugyanolyan jól érezte magát, max. a szabad levegő nyújtotta tavaszi frissesség és a tó hangulata éreztette hiányát.

Ami azért mégiscsak szokatlan volt, hogy a vasárnap esedékes városi szemétmentesítő nagytakarítás elmaradt, s újabb időpontra kényszerült.

Természetesen a vetélkedő résztvevői ettől függetlenül ugyanolyan lelkesen vágtak bele a kvízkérdések megfejtésébe, majd szombaton a Rinya túra feladatainak megoldásába.

Az idén is sok iskolás gyermeket hozott izgalomba a vetélkedő, ám mellettük az aprócska Árnyas óvodások is "harcba" szálltak az előkelő helyezésekért. Rengeteg csapat nevezett be, az Árnyas Óvoda öt csapattal képviseltette magát a nagy népszerűségnek örvendő rendezvényen.


A gyerekek, szülők, óvó nénik lelkesen dugták össze fejüket, szedték össze minden erejüket, hogy a felállított állomások feladatait megoldják. Természetesen a fő szerep a gyerekeké volt, a felnőtteké pedig a buzdító szurkolás.

Rengeteg ügyességi, mókás és agymozgató feladat várta a versenyzőket: célba dobás, zokni párosítás, nagyot ugrás, kép- és szókirakás, kvízkérdések tették próbára a versenyzők rátermettségét, de természetesen korunk nélkülözhetetlen elemei, az idegen nyelvek és a számítógép ismerete sem hiányozhatott a palettáról.

Az Árnyas ovisai lelkesen küzdöttek a pontokért, s büszkék lehetnek, hogy legapróbbként ilyen derekasan helytálltak.

A szokatlanságban viszont megszokott volt, hogy az utolsó csapatok már estébe hajlóan értek célba, ám vidámság és jókedv kísérte haza a kilencedik Rinya túra lelkes követőit.

Köszönet érte!


Az Árnyas óvodásai örömmel vették át hősies küzdelmükért jól kiérdemelt jutalmukat, melyhez sok szeretettel gratulálunk!

Fotóalbum


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím:
Legfrissebb cikkek