ÁrnyasnetÁrnyas BölcsődeAktualitások → A bölcsiben sem maradt el a Víz Világnapja

A bölcsiben sem maradt el a Víz Világnapja

Még a legkisebbek is tisztában vannak azzal, mi is pontosan az a víz. Ezt isszuk, ha szomjasak vagyunk, ezzel tisztálkodunk, és így tovább. A víz világnapja évente ismétlődő esemény, melyet 1993 óta minden év március 22-én rendeznek meg, így az Árnyas Bölcsődében is megtartottuk a „Kék napot”, melynek jellegzetessége az volt, hogy minden tevékenységünk a víz körül forgott.


A hét témáját is nagymértékben ez határozta meg, így például színes csónakokat hajtogattunk, amelyeket beletettünk vízbe, mintha csak a tengeren vagy az óceánon úszkálna. Ahogyan rájuk fújtunk egy kis levegőt, hirtelen gyorsabban kezdtek el mozogni, de ezzel együtt azt is megtapasztaltuk, hogy sajnos a papír gyorsan elázik.

Csütörtökön pedig szerencsénk volt, hiszen szép időre ébredtünk. Meg tudtuk látogatni a halas tavacskát, amiben a sok-sok hal békésen úszkált. Titkon még az is lehet, hogy volt aki, kívánt a szép aranyhalaktól. Amellett, hogy mi is magunkra öltöttünk egy-egy kék ruhadarobot, kék labdák és egy kék kendő segítségével játszottunk.


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: