ÁrnyasnetÁrnyas BölcsődeAktualitások → Föld napi virágültetés

Föld napi virágültetés

"Tavaszi szél vizet áraszt", ám nemcsak eső formájában, hanem megesik, hogy havat is, ahogy ez az elmúlt héten történt. Izgultunk is, hogyan ültethetik majd el a bölcsis gyerekek föld napi virágaikat...


Az Árnyas Bölcsődében és Óvodában kiemelt szerepet kap a természet védelme, szeretete, tisztelete. Intézményünkben hagyománnyá vált, hogy a Föld világnapja tiszteletére a gyerekek ünneplőbe öltöztetik környezetüket. Minden apróság elülteti saját kis virágát, hogy még színpompásabb, még barátságosabb lehessen az a hely, ahol idejük egy részét eltöltik.

A fák már elvirítottak, amikor tél költözött a tavaszba, úgyhogy a föld napi virágok segíthettek volna ismét tavaszt varázsolni a tájra, ám a hó és a hideg megkérdőjelezte az ültetés kivitelezhetőségét.
Örömünkre a kitűzött napra hónak nyoma sem volt, bár melegben még nem dúskálhattunk, de a nap szépen sütött, így megkezdődhetett a munka.

A kicsik szeretnek serénykedni, így a virágültetés sem okozott gondot számukra, főleg, hogy a gondozó nénik mindig ott állnak mögöttük biztonságot nyújtó segítő kezeikkel. Együtt kinézték a virágok helyét, lyukat ástak neki, és többé - kevésbé jól irányzott mozdulattal elhelyezték őket újdonsült "otthonukba". Aztán megöntözték a növényeket, hogy jó sokáig virítsanak az arra járók örömére.

A gyönyörű virágoknak örülünk mi, emberek, de ilyenkor boldog a Föld is, mert szépséggel, törődéssel ajándékoztuk meg, ami környezetszennyező fejlett társadalmunkban egyre inkább ritka értékké válik.

Korunk felnőtt nemzedékének talán még elég a világnapokat gyártani
( legalábbis látszatra ), ám a baj nagyobb ennél, s gyerekeinknek kell majd komolyan szembe nézni a környezetszennyezés által okozott súlyos problémákkal, s az élet védelmében a megoldás is rájuk vár.
Ezért is fontos, hogy a jövő nemzedékét a szépre, jóra, a környezetünk és a természet szeretetére, tiszteletére neveljük.


Ezúton is köszöntünk Föld, jobb egészséget, tisztább, boldogat napokat kívánunk Neked s minden lakódnak.

Hírlevél feliratkozás
e-mail cím:
Legfrissebb cikkek