ÁrnyasnetÁrnyas BölcsődeAktualitások → Így készültünk Március 15-re

Így készültünk Március 15-re

A tavasz bár megérkezett, jóidőt mégis csak kis időre hozott magával. Azonban mi azt a kevéske lehetőséget is kihasználtuk arra, hogy a hosszú tél után a természetben barangoljunk, amihez tökéletes helyszínnek bizonyult az Árnyas Kert. Ezután pedig lelkesen készültünk az 1848-49-es forradalom ünnepélyére.


Csanádi Imre: Tavasz-ébresztő

Ébredj, új tavasz,
jégtörő, sugaras,
gallyat gombosító,
rügyet rojtosító,
mindenféle madarakat
víg versre tanító.

Megörülve a szép időnek gyorsan meglátogattuk az Árnyas Kert barátságos lakóit, akik nagyon örültek nekünk. A nyuszi és a kedves kis tyúk hagyta, hogy szeretgessük őket. Majd kalandra indultunk. Mindannyian bátrak voltunk ám, ugyanis átmásztunk még az elsőre ijesztőnek tűnő kötélhálón is.

Végül a szép, napsütéses napoknak a rossz idő vette át a helyét, de se baj, hiszen úgyis készültünk volna a Március 15-i ünnepélyre, ahol az ovisok és a bölcsisek együtt emlékeztek meg a forradalmárok nagy tetteiről. Erre az alkalomra mi megfestettünk nemzetünk zászlaját.

Sarkady Sándor: Fel!

Itt az óra, itt az óra!
Aki vitéz fel a lóra!
Rajta vagyok, rajta máris -
vitéz volt a nagyapám is.


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím:
Legfrissebb cikkek