ÁrnyasnetÁrnyas BölcsődeAktualitások → Reggeli Ringató

Reggeli Ringató

Kedves Szülők!

Mint tudjátok, 2016 októberétől bölcsődei alapszolgáltatásunk részét képezi a Ringató. Célja, hogy vidáman és tartalmasan, énekes, ritmusos, mondókás játékokkal tűzdelt foglalkozáson töltsenek el egy kellemes fél órát a szülők gyermekeikkel.
Ezúttal egy újabb jó hírrel szeretnénk kedveskedni Nektek: kedd reggelente 08.30 - 09.00 óra között is elérhető lesz a Ringató.


Bizonyára sokan vannak olyanok, akik csütörtök délutánonként teendőik miatt nem tudnak részt venni a Ringató foglalkozásain, ezért indítottuk el a reggeli alkalmakat.

Örülnénk, ha minél többen töltenétek el egy kellemes, gondtalan, munka előtti fél órát gyermekeitekkel játszadozva.

Ezeken a délelőtti foglalkozásokon a gondozó nénik aktív közreműködésével lehetőség nyílik arra is, hogy minden kisgyermek részese legyen ezeknek a vidám pillanatoknak, azok is, akiknek szülei nem érnek rá.

Természetesen azt szeretnénk, ha minél több szülő, édesanya, édesapa csatlakozna hozzánk, hogy gyermekeikkel közösen élhessék át a foglalkozás nyújtotta élményeket.

Minden együtt töltött idő segíti a gyermekek biztonságérzetének kialakulását, mely fontos alapja lesz későbbi életüknek.


A foglalkozások 08.30 - tól 09.00 óráig tartanak, vagyis mikor beértek a bölcsibe, gyermekeitekkel maradhattok még egy fél órácskát - természetesen, ha időtök engedi.

Andrea néni, az országos népszerűségnek örvendő Ringató oktatója a csoport igényeit, pillanatnyi állapotát figyelembe véve választja ki az énekeket, meséket, mondókákat, hangszereket, játékokat úgy, hogy azt a szülők is megtanulhassák, s otthon bármikor elővehessék, ha a gyermek igényli.

Azonban nemcsak a szülőknek, a kicsiknek ugyanúgy a fülébe lopódznak az elhangzottak, s lehet, hogy otthon majd ők fognak Ringatót játszani babáikkal, állat figuráikkal.

E hét keddjének reggelén debütált a Reggeli Ringató, melyen egy nagyon hangulatos, kacagtató, játékos, mozgásokkal, dallamokkal és ritmusokkal teli örömködésben volt része minden régi és új résztvevőnek. A gyerekek nagyon élvezték a felnőttekkel való közös Ringatózás minden percét.


Kívánjuk, hogy még sok hasonló vidám pillanatban legyen része minél több szülőnek, s gyermeknek egyaránt! Gyertek! Szeretettel várunk!

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím:
Legfrissebb cikkek