ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → 2017 kapujában

2017 kapujában

Kinyitotta kapuját 2017, s szép sorjában mindenki átlépett küszöbén. Ez az az átjáró melyet senki nem kerülhet ki, s teljes titok(?) az, ahová vezet...

Különös ez a kapu, mely évente egyszer kinyílik azért, hogy átlépjünk rajta az új esztendőbe. Ilyenkor Földünk 24 órán keresztül furcsa idő dimenzióba kerül, egyszerre írjuk a múltat, a jelent és a jövőt. Az első átlépők számára a 2016 már a múlt, a többieknek még a jelen, a 2017 a jövő, melynek első órái sokaknak már a múlt fogalmába gördült, pedig ezekre a sorban állók még csak mint a várt jövőre tekintenek. S mindez úgy történik, hogy egy időben mindenki a jelennek ugyanabban a pillanatában él. Aztán 24 óra elteltével minden ismét látszólagos helyére áll, s az időkapu bezárul.

A kapu jellemzője, hogy a közelében minden élesen kivehető, bármerre is pillantunk. Távolabb fókuszálva azonban a körvonalak kezdenek elmosódni. Hátrafelé nézve a múlt egyik kockája még éles rajzolatot mutat, a másik már halványabbat, vagy épp teljesen eltűnik, attól függően, hogy az adott eseményt milyen érzelmi állapot kísérte.

Előre tekintve sokkal sejtelmesebb a kép. Ott nincsenek emlékképek, csak tervek, vágyak, sejtések, nem tudjuk pontosan mi vár ránk, csak reméljük, hogy az új évben valami még jobb fog történni. Vagyis a kapu a bizakodás kapuja, bízunk egy szebb, boldogabb új esztendőben.
Múltunk, az események, melyek eddig történtek velünk, amikért eddig megdolgoztunk vagy megtettünk - még ha elhalványodnak is - nem múlnak el nyomtalanul. Sok mindennek leraktuk az alapjait, s ezek következményeivel számolhatunk az előttünk álló jövőben.

Sokszor örülünk, hogy átlépünk a kapun, s magunk mögött hagyhatjuk az előző esztendőt. Ám a múltból tanulni lehet, sokat, a jövőnk érdekében. A jövőt tervezhetjük. Azonban élni, cselekedni és változtatni, hogy a jövőnk jobb legyen, csak a mában lehet. A most a kulcs az élethez, ez köti össze a múltat a jövővel, építi a hidat közöttük.


Itt az Árnyas Óvodában és Bölcsődében is megkezdődött az új év, az előző folytatása.

Mi is átléptünk azon a kapun hozva a múlt tapasztalásait a jövő, a gyerekek jövője érdekében. Reméljük, hogy eddigi munkánkkal olyan alapot raktunk le, mely örömmel tölti el a szülőket, gyerekeket, s biztatólag hat mindenki számára az elkövetkezendő időkre nézve. Az idén is hasonló lendülettel, igyekezettel és főleg szeretettel állunk a ránk bízott apróságok nevelése elé, hogy az itt megkapott alapok stabil támasztékul szolgálhassanak a gyerekek későbbi életéhez.

Elkezdődött 2017. Az óvodában még egyszer felcsendültek a karácsonyi dallamok, mert az angyalkák ide is eljöttek, hogy ajándékkal örvendeztessék meg a gyerekeket. Az ovisok izgatottan bontogatták ki a dobozokat, s megkezdődött, vagyis inkább folytatódott az egymással, társakkal, barátokkal való vidám játék. Az ünnepi pihenő utáni újbóli viszontlátás öröme és az oviba érkező karácsonyi ajándékok varázsa önfeledt játékra csábította a gyerekeket.


Reméljük, hogy ez a vidám játszadozás megmarad a 2017-es évre is, s az új év számtalan kellemes élménnyel és boldog órával ajándékozza meg az Árnyas Óvoda minden lakóját.

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: