Első napok az oviban

Immáron két hete, hogy az újonnan érkező gyerekek is belevetették magukat az óvodai életbe. Akárhányszor elindulok őket fotózni, szinte kivétel nélkül mosolygós arcokkal találkozom...

Lássuk, hogyan is teltek az óvodakezdés úgymond nehéz napjai.

Első lépésként a gyerekek megismerkedtek a csoportszoba és az udvar minden zugával, s megkezdték a játékbirodalom felfedezését. Ennyi csoda láttán eszébe jutna valakinek szomorkodni!?

Természetesen a nagyobbak is rögtön működésbe léptek, vagyis megszaporodott a kicsi óvó nénik száma. Olyan lelkesen segítettek az apróságoknak, hogy a nagy óvó néniknek talán dolga sem akadt. Jó, azért akadt, mert ők mindig kitalálnak valamit, hogy a gyerekek napjai minél vidámabbak legyenek.

Sokszor nagy körbe ülnek a szőnyegen, és olyankor annyi csuda dolog történik. Mostanában például játékosan megismerkedtek egymással a gyerekek. No, itt nem annyira a konkrét ismeretségre gondolok, hiszen a játszás azonnal összehozza őket, hanem a nevek, az óvodai jelek, egymás tenyérlenyomatainak, hangjának, énekhangjának feltérképezésére, rögzítésére.

A szokások rendje is gyorsan kialakult, mindenki tudja a helyét az asztalkánál, az öltözködésnél, alvásnál, szóval a gyerekek már olyan rutinosan teszik dolgukat, mintha mindig ezt csinálták volna.
Az alvás, no, talán ez a legérzékenyebb kérdés. Ilyenkor egy - két pityergés előfordul, de aztán legtöbbször sikerül mindenkinek az igazak álmát aludnia. No, hogy akkor merre járnak? - arról beszámolni most nem tudok, de biztos szép helyeken.

Járkálhatnak például az Árnyas Kertben, ahogy ezt a napokban is tették. Ott ugyanis sokféle állat éldegél, akiket nagyon szeretnek a gyerekek: mosómaci, nyuszi, tyúkok, kacsák, galambok, papagájok. A tapsifüleseket még simogatni is lehet! No, meg ott a függőhíd, és a patakmeder, meg a mászófal, és kiskertészként kertészkedni is lehetséges.

Tavasszal például a gyerekek ültettek ezt - azt kis veteményesükbe, most pedig betakarították a terméseket. Ez alapján úgy érzem ( az igaz és hű tájékoztatás végett ), hogy a mezőgazdálkodás terén azért van még mit fejlődni, de amit leltek, az legalább a sajátjuk.

A legnagyobb hozamot a burgonya produkálta, a gyerekek a kincskeresők gyorsaságával tárták elő a kisebb - nagyobb leleteket. Azt a kérdést azonban nem feszegetném, hogy mennyisége a magyarországi GDP hány százalékát tenné ki ( a tizedesvessző után igen sok 0 következne mire előbukkanna az 1- es ), legyen elég annyi, hogy sütöttek belőle jó krumplis pogácsát, és az nekik épp elég lett... meg finom is.

A kukorica szárának magassága alkalmazkodott az óvodások méreteihez, így az arányosan hozzáigazodó csövek letörése nem jelentett különösebb gondot. A kukoricaszemek darabszámáról meg ha lehet, inkább ne kérdezzetek. A mákról nem is beszélve. Az is abszolút versenyben van. Azért a csicsóka szárának sikerült jó magasra nőnie! A mélyebb rétegeket pedig most nem vizsgáljuk...
Mivel azonban nem ezirányú az óvoda profilja, hát aggodalomra nincs okunk.
De nem is ez volt a lényeg, hanem a tapasztalatgyűjtés és a közös munkálkodás. Az viszont remekül sikerült, mint ahogy remekül sikerülnek a gyerekek mindennapjai itt az óvodában.