ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → ...és még ezt is tudjuk!

...és még ezt is tudjuk!

A gyerekek szeretnek táncolni, ügyesek a vízben, de a bemutató órákon egyéb tudományukkal is elvarázsolták szüleiket.


Bravúros koncerten vehettek részt a furulya oktatás növendékeinek nézői.

Lili néni októberben kezdte meg az e hangszerből adható dallamok előcsalogatását, csengő hangjai képzésének tanítását, melynek eredményeként igazi kis hangversenyen gyönyörködhettünk az ovisok játékában.
A gyerekek komoly odafigyeléssel és mély átéléssel szólaltatták meg hangszereiket, figyelték Lili néni intéseit, mozdulatait. Az ismerős dallamok, a dalocskák zongora és gitárkísérettel, hol együttesen előadva, hol szólóban csendültek fel.

Mindenki megmutathatta tudományát, ám nemcsak a kicsik hangszertudása varázsolta el a nézőket, hanem a kotta olvasásában való jártasságuk legalább olyan dicséretre méltó.

A furulya mellett a torkokban lévő hangszer képzése is szerepel Lili néni repertoárjában. A Zeneovi résztvevői évről évre komoly utazást tesznek az énekek, dallamok, ritmusok és ütemek világában. Kalandozásukban sok segítőjük akad: mókus, cintányéros bohóc, kopasz ember, puli kutya. Mindegyikük valamilyen zenével kapcsolatos feladattal látja el az óvodásokat, akik nagyon ügyesen és bátran eresztik ki hangjukat, természetesen oly módon, ahogy ezt oktatójuk elvárja.

A kedvenc dalok gitárkísérettel való eléneklése is mindig része az énekóráknak, hiszen ezek a vidám, fülbemászó dallamok szélesre húzzák a mosolygós szájakat, lendületbe hozzák a kezeket, lábakat, s a bátor hangokat is előcsalogatják a félénkebb torkokból.


A zene, a tánc, az éneklés mellett az óvodások közül többen az angol nyelv megismerésére is vállalkoztak.

Természetesen ebben a korban a nyelvoktatásnak az idegen nyelvek megszerettetése a cél, hiszen az első élmények meghatározóak a későbbiekre nézve.
Épp ezért a játék, az éneklés fontos része a találkozóknak, ahol számok, színek, szavak és egyszerűbb kifejezések is belopóznak az okos kis fejekbe.

Egy év lezárult, az Árnyas ovisok megmutatták mit tudnak. Reméljük mindenki sok élménnyel gazdagodott! Korunk társadalma megkívánja, hogy a gyerekek egyre fiatalabb korban speciális külön foglalkozásokon fejlesszék képességeiket, azonban a legfontosabb mégiscsak az, hogy bármi, amibe belekezdenek, azt örömmel és jó kedvvel tegyék. Reméljük, hogy ez az öröm minden Árnyas óvodás arcán megjelent, s ha tetszett és jól éreztétek magatokat, akkor ősszel újra várunk!

Addig pedig jó pihenést, kellemes nyaralást mindenkinek!

Fotóalbum


Fotóalbum


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: