Hóban jó!
"Ha-ha-ha, havazik,
he-he-he, hetekig,
hu-hu-hu, hull a hó,
hi-hi-hi, jaj de jó!"
Péntek 13 - án végre megjött, amire olyan nagyon vártunk! A hó! Havazott! Igaz, hogy nem hetekig, de nagy pelyhekben, és végre centikben is mérhető.
Hogy mindenki várta - e a hóesést, abban azért nem vagyok 100 % - ig biztos, gondolok itt az autósokra, a hóeltakarítókra, vagyis péntek 13 sokak számára meghozta a hozzá fűződő negatív eseményt, ám meglehetősen nagy azoknak a száma is, akiknél e péntek 13 kellemes napként vonul be 2017 történelmébe. Ők például örültek a hóesésnek. Ennek nem is lehetett volna jobb bizonyítéka, mint az a délelőtt, mellyel a múlt hét ért véget az Árnyas Óvodában.
Igen, a gyerekek azok, akiknek nagy boldogság a hideg fehérséggel való találkozás! Hideg? Dehogy hideg! Ilyenkor az sem számít! Úgy vetik bele magukat a fehér paplanba, hogy hol a kezek, hol a lábak, hol a hátak, hol a hasak néznek az ég felé. Az átellenes oldal természetesen a hóban keresendő.
Olyan mozgalmas volt az udvar ezen a délelőttön, hogy bármerre is nézett az ember, nyugalmas felületet nem sokat lehetett találni.
Az egyik helyen hatalmas hócsaták zajlottak, a kisebb lejtőkön a szánkózók földig szántották a havat, a csendesebb zónákban hóemberek bukkantak elő szép számmal, s e közben szépen hullott a hó.
Kell ennél nagyobb öröm egy gyermek számára?
Ha megfigyelitek a fotókat, halmozottan egy helyen ennyi mosoly azért magáért beszél!
Nekünk felnőtteknek is - gyermekkorunk teleire visszagondolva - felrémlenek havas élményeink.
Két - három évtizeddel ezelőtt gyakran megesett, hogy a hótakaró nem a bokánkig ért, hanem térdig, sőt! Azok a szép idők!
Vajon meddig élvezhetjük még e fehérséget? Mikor jön el, hogy a gyerekek már csak mesékből, könyvekből hallanak róla, vagy órákat utazhatnak azért, hogy megtapinthassák? Reméljük, még sokára!
Ez rajtunk is múlik!
A délelőtt végére a patyolattiszta hótakaró az elhasználódás barna nyomait hordozta magán, az élmények és a sok mosoly lenyomatát őrzi a következő hóesésig.