Illemberkék
Az elmúlt 30 évben rengeteg állatfaj pusztult ki a Földről. Lassan erre a sorsra jut az illem is, csak ez nem olyan kézzel fogható, ezt leginkább közérzetünkön lehet nyakon csípni. Ám mivel a folyamat relatíve lassú, van időnk beleszokni ebbe a csökkent értékrenddel bíró társadalmi életbe is... A gyerekek pedig már ebbe születnek...
Régmúlt időkben az iskolában külön tantárgy foglalkozott az illemmel, de a mai kor információ áradatának következtében a gyerekeknek annyi mindent kell megtanulniuk ( sajnos sokszor teljesen feleslegesen ), hogy mellette már "nincs idő" odafigyelni sokszor még a legalapvetőbb udvariassági szabályokra sem, hogy a legegyszerűbbel kezdjem: pl. a köszönés...
Nem tudom, hogy kinek mi a tapasztalata, de én gyakran szembesülök olyan helyzetekkel, amikor az emberek elfelejtenek köszönni, ha belépnek valahová, de számtalanszor előfordult már, hogy felnőtt létemre én köszönök előre tőlem jóval fiatalabbaknak, mert számomra ciki ez a fajta udvariatlanság.
És ez csak a jéghegy csúcsa. Az ajtónál való előreengedés lassan a feledés homályába vész, a kérem szépen, köszönöm szépen, tessék szíves lenni szavak sem nagyon tartoznak bele a mai szlengbe, s a késsel villával való evés technikáját illetően apránként közelítünk az ősemberek szintjéhez.
Bocsánat kérés helyett mutogatunk vagy épp vállat rántunk, s segítés helyett közömbösen nézünk ki a fejünkből. Természetesen tisztelet a kivételeknek, mert azért szerencsére még van belőlük bőven, de mint társadalmi jelenség egyre inkább szembeötlőek ezek a viselkedési, vagy inkább nem viselkedési normák.
Nagyon fontos már kis korban ráirányítani a gyerekek figyelmét ezekre az alapvető illemtani szabályokra, ha nem akarunk teljesen értékmentes világban élni, ezért az Árnyas ovisai az elmúlt héten igazi Illemberkeként igyekeztek helytállni.
Különböző szituációkban gyakorolták a hangos köszönést, a boltban való kérést, a sorban állás közbeni türelmes várakozást, az étteremben való viselkedést, az asztal helyes megterítését.
A csillagszemű juhász meséjéből megtanulták, hogy ha valaki tüsszent, akkor azt illik mondani, hogy egészségére, egészségére, egészségére, egészségére..., - jó - jó, túlzásba sem kell esni, elég egyszer is!
A kérek, köszönöm, bocsánat szót az Árnyas ovisok elég jól ismerik, például ha véletlenül megbántják társukat, akkor az óvó nénik segítő támogatásával előhúzzák szótárukból ezeket a szép kifejezéseket, s így a barátság állapota gyorsan helyére is tud billenni.
A gyerekek a héten előszeretettel figyeltek arra, hogy ők maguk és a társaik hogyan viselkednek az óvodában, milyen illedelmes jótettet hajtottak végre a környezetükben élőkkel. Ennek vagy mosolygós arc lett a jutalma, vagy egyszer - egyszer előfordult a nagy igyekezet ellenére is, hogy szomorú arcnak kellett visszanézni rájuk. Ezek a jelek a gyerekek javaslatára kerültek kiosztásra. Érdekes, hogy fiatal koruk ellenére eléggé reális, vagy inkább a szigor felé hajló értékelést adtak társaikról. Természetesen ehhez az szükséges, hogy tisztában legyenek azokkal a szabályokkal, elvárásokkal, értékekkel, ismerjék azokat a kereteket, melyeken belül szabadon tevékenykedhetnek.
( Önmaguk értékelésénél azért valahogy mindig kedvezőbb képet sikerült festeniük..., de hát kinek nem, ők legalább még kicsik...)
Egy szó, mint száz, tudni illik, hogy mi illik, de ehhez a legfőbb tanítók mi magunk vagyunk, a mi veselkedésünk az, amit gyermekeink példaként követhetnek.
