ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Macskakirály

Macskakirály

Az Árnyas lakói pénteken délelőtt útnak eredtek, hogy megnézzék a Veresegyházi Váci Mihály Művelődési Ház színháztermében a Macskakirály című zenés mesejátékot...


A Veres1Színházba a Pódium Színház vendégjátékára voltak hivatalosak a város óvodásai. Sok apró, kíváncsi szem töltötte be a terem sorait, s köztük foglaltak helyet az Árnyas ovisai is.

Rövid várakozás után a terem elsötétedett, felgördült a függöny, s kezdetét vette az előadás.

A népmesei elemekkel átszőtt történet kezdetén egy kedves fiatal lány, Katica, és barátja, az elvarázsolt Macskacicó jelent meg a színen, később boszorkány, ördögök és egy sárkány bonyolították a mese szálait.

Hollófernyiges ( ő a sárkány ) ellopta a déli szelet, ezzel együtt a tavasz is eltűnt a királyságból, sőt mi több, maga a királynak is nyoma veszett. Ám mivel ahogy a legtöbb mesében lenni szokott, minden jó, ha jó a vége, itt is győzött az igazság, visszaszerezték a déli szelet, Macskacicó visszaváltozott királlyá, Katica pedig megtalálta mellette hőn keresett boldogságát.

A gyerekek sokat nevettek a mókásabb jeleneteken, s vidáman tapsoltak a zenei betétdalok ritmusára.


Mint általában a népmesék, ez a történet is sok tanulságot hordozott, a színdarab hasonlóképp, s bár a gyerekek számára nem elsősorban a tanulság a lényeg, sokkal inkább az, hogy jól érezték magukat ezen a délelőttön.
Reméljük, hogy az ilyen élmények hatására később is színházba járni szerető, kultúrát kedvelő emberekké válnak.

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: