ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Móka és kacagás, avagy így ünnepeltünk az Állatok Világnapján

Móka és kacagás, avagy így ünnepeltünk az Állatok Világnapján

Az Állatok Világnapját minden évben október 4-én ünnepeljük. Idén sem volt ez másképp, így e jeles napnak alkalmából több programon is részt vettünk, amely csupa móka és kacagás volt, miközben sok új információt tanultunk.

Először Barna bácsi, a madárovi lelkes természetbúvára látogatott el hozzánk és ezúttal olyan állatokról mesélt nekünk, amiket nem annyira szeretünk, mert csípnek, szúrnak, marnak, nyálkásak és még ráadásul csúsznak-másznak vagy, ami mégroszabb mérgezőek. Ilyenek voltak például a kígyók és a pókok.

Majd a következő napon, egyik percről a másikra jelent meg a teremben Lili néni beöltözve és dobozokkal a kezében, amiket persze először nem láthattunk. Vajon mi lehet benne? Gondolkodott rajta minden apróság. Kiderült, hogy Lili néni Romhányi József – Mese az egér farkincájáról című bábjátékkal készült nekünk, amelynek nagyon örültünk, így izgatottan hallgattuk végig a mesét, és tűkön ülve vártuk, hogy kiderüljön, sikerül-e a kisegérnek visszaszerezni ellopott farkincáját.

Végül pedig közösen elénekeltünk egy dalocskát, amelyről egy rövid kis videó is készült.



Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: