"Arany - ár"... "arany - ér.."
Engedd meg, hogy elmeséljek Neked, Kedves Olvasó egy vidám történetet, amit nem a dédapámtól halottam, nem is az ükapámtól..., amiről szólni szeretnék most, a minap esett meg. Bár eleje kicsit messzebbre nyúlik vissza a minapnál, minek után egy mesének imígyen kell kezdődnie: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ....
....volt egyszer egy kelekótya, hóbortos évszak, ami nyárnak hívatta magát. Folyton csak hívatta, kérette magát, de jönni nem igazán volt kedvibe....Hol előjött, hol elszaladt, komoly fejtörést okozva ezzel az embereknek. Így aztán szeptember havának közeledtével nőtt is az aggodalom, hogy lesz - é az idén szüreti mulatság a gyerekeknek itt, az Árnyas Óvodában. A szelek azt susogták mindenfelé, hogy a bőséges esőzés és a kevesebb napsütés nem igazán kedvezett a fürtöknek. Így aztán azt hihetnő az emberfia, hogy "arany-árban" sem lehet majd zamatos gyümölcshöz jutni, de szerencsére nem így történt...
A történés inkább úgy folytatódott, hogy az Árnyas Kert csűrje már messziről integetve, igazi szüreti hangulatban, vidáman várta a gyerekeket, mert ő már tudta, hogy az aranyló, illatos szőlőfürtök készen állnak a nagy mutatványra.
Az időjárás e nap délelőttjén is pont olyannak mutatta magát, mint amilyen az egész nyáron megtapasztalható volt.
Reggel hűvösen vacogtató, majd esősen áztató, aztán melegen napsüttető, majd ismét borúsan bús, végezetül a sorban hevesen susogó szél rázogatta a fák leveleit. Azt hiszem azonban, hogy ezen tényezőn már sem az óvó nénik, sem a dajka nénik, sem a gyerekek, sem én, de még a szőlő fürtök sem lepődtek meg az idei nyár után.
Nem is csoda, ha nótájuk is erről szólt:
"Badacsonyi szőlőhegyen
Két szál vessző,
Szél fújja, fújdogálja,
Harmat hajdogálja. "
Azonban ha a szőlősgazdák elbírtak ezzel a szeszélyes időjárással és ilyen szép és zamatos szőlőt adtak a gyerekek asztalára, hát akkor az Árnyas óvodásain sem foghat ki ez a kelekótya, hóbortos, földi útitárs. Jut eszembe, csak nem azért volt ilyen, mert gyakran kóstolgatta az előző év szőlő termésének nem gyermekeknek való finom nedűjét?
No, talán ez mindegy is, hiszen a szőlő készen állt, hogy megossza illatos kincsét az apróságokkal. Szép sorjában beugráltak a préslő gép nagy szájába ( jaj, nem a gyerekek, hanem a szőlő fürtök ), az óvodásoknak pedig minden erejüket bele kellett adni, hogy előcsalogassák a gyümölcs értékes kincsét. Hamarosan csordogálni kezdett az "arany - ér", aztán jött az "arany - ár", mely megtöltött egy egész nagy tálat.
Aztán az a tálból egy kancsóba folyt, onnan a poharakba, végül pedig a gyerekek pocakjába. Úgy hallottam, mert az a hír járja, hogy igen ízlett nekik, ugyanis az utolsó cseppig elfogyott, pláne hogy mindez finom falatok kíséretében történt.
No, ez az "arany - ár" oly mértékben elapadt, hogy a gyerekek "arany -ér.." se tudtak volna szerezni többet!
Hiába próbálkoztak lipni - lopni szőlőt, mert az "öreg csősz furkósbottal kezében" úgy elkergette a lipő- lopókat, hogy csuda! Még szerencse, mert ha nem kergette volna el őket, hát az én mesém még tovább folytatódna, s lehet, hogy akkor most Te kergetnél engem jó messzire, Kedves Olvasó!
Itt a vége, fuss el véle, aki nem hiszi, járjon utána!
