ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → "Furi - muri" Madárovi

"Furi - muri" Madárovi

Miről is szólhatna egy madárovi, mintsem madarakról. Természetesen azért ez nem annyira nyilvánvaló, hiszen Barna bácsival, a Madárovi lelkes természetbúvárával ezidáig már sok mindennel foglalatoskodtak az Árnyas kis tudósai: beszélgettek erdei állatokról, növényekről, fürkészték a tavasz ébredezését, bogarak után is kutakodtak...

...Ám ezúttal valami igencsak különös, mondhatnám furcsa dolog vette kezdetét. Előkerült barna bácsi zöld ládikája, mely első felnyitásra kicsit ijesztőnek tűnik. "Furi" dolgok kerültek elő belőle, melynek következtében a legapróbbak egyre tágabbra nyílt szemekkel várták a következő darabok előbukkanását.


Persze a nagyobbaknak már ismerős volt a ládika, többen tartalmára is emlékeztek, úgyhogy a délelőtt végére igazi tudományos csevely kerekedett ki a témából.

Ugye kíváncsiak vagytok a ládika titkára?! Különböző testrészek, lábak, koponyák, csontvázak... Ne folytassam?
Nem kell megijedni, azért nem volt ennyire rémisztő, s mivel mindez Barna bácsi tulajdonát képezte, akiről tudjuk, hogy madarász, hát ebből a szemszögből nézve teljesen természetes volt, hogy minden darab, ami előkerült, egykor élt madarakhoz tartozott. Megmaradt részeik a tudomány fejlődésének szolgálatába kerültek.

Az első darabok szinte kirepültek a ládából, persze csak amolyan írói túlzással. Egy ökörszemnek parányi, egy egerészölyvnek nagy és lapos és egy vörös vércsének keskenyen és hosszan elnyúló szárnyai kerültek megfigyelés alá, melyek bármennyire is a repülés kellékei, azért önmagukban mégsem működnek, de a megértéshez közelebb vittek.

Szinte magunk előtt láttuk, ahogy az egerészölyv hatalmas szárnyainak segítségével csapdosás nélkül vitorlázik a levegőben, hogy éles szemével zsákmányára koncentrálhasson. A kecsesebb szárnyak a villámgyors irányváltásokat teszik lehetővé, így a vörös vércse már a levegőben is elkaphatja áldozatát.


Tudományos kutakodásunkban elmélyedve egyre érdekesebb összefüggések birtokába jutottam. Megtudtuk, hogy a szárnyak szerkezete olyan, mint a mi karunké, csak a madarak ujjai a hüvelykujj kivételével - melyet kormányzásra használnak - épp összenőttek.

Azonban nemcsak, hogy karszerkezetünk hasonlít, de két lábbal is csak ők és mi emberek rendelkezünk. Azt hiszem kezd furcsán gyanússá válni a madarakkal való hasonlatosságunk. Hogy a sort folytassam, a madarak tollruhát hordanak, és ugye Ti is hallottátok már embertársainktól azt a kérdést, hogy "látod, hogy tollas a hátam?" Lehet, hogy ennek a rokonságnak utána kellene járni? Csak mi lesz akkor az épp érvényben lévő evolúció elméletével?

Hmmm... lehet, hogy jobb lesz, ha maradok a kaptafámnál, és elmélkedés helyett inkább csak leírom a történéseket.

Például szembenézhettünk az egerészölyv és egy kacsa csontos koponyájával. Bocsi, csak mi nézhettünk, ugyanis az ő szemeiknek csak hűlt, de annál nagyobb helyét figyelhettük meg. Ez arra enged következtetni, hogy ők sokkal messzebbről észreveszik zsákmányukat...

A madarak csőre is elég jellegzetes, alakjuk táplálkozásukhoz igazodott, épp úgy, mint a miénk, de fogazatuk nincsen. Még szerencse, hát hogy néznének ki a madarak fogsorral?

Hangképző szervük viszont hasonlít az emberéhez. Akkor ezért tudunk olyan szépen énekelni, a papagájok meg beszélni? Bár ezen a téren azért van még mit tanulnunk egymástól.

A mai nap után most már az is érthetővé vált, hogy miért mondjuk a rosszul felvett cipőre, hogy "kacsa láb", ami egyébként elég elég muris. Az is egyértelmű lett, hogy miért használjuk azt a kifejezést, hogy "nem szeretnék a karmaid közé kerülni", - az ugyanis nem lenne "muri", annál inkább "furi", vagy teljesen átérezve a helyzetet, kellemetlenül, mélyre hatóan szorító.


Minél tovább írom ezt a cikket, egyre különösebb gondolatok kapnak szárnyra fejemben. S még mielőtt a tudományos élet és Barna bácsi zokon venné ezt az írást, inkább befejezem, s már csak egy óriási tojásról tennék említést, mellyel talán nem találok kapcsolódási pontot. Vagy mégis?

No, inkább itt a vége, fuss el véle!

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: