"Lángolj, kisze, vidd a telet!"
Az Árnyas óvodások már nagyon várják a jó időt, meleget, így egy régi télűző néphagyományt is felelevenítettek céljuk eléréséhez. Reméljük ez végre meghozza várva várt gyümölcsét.
Ez a régi, kedvelt téltemető népszokás a kiszebáb égetés. A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, melyet kici, kiszőce, kicevice, banya néven is emlegettek. A bábu a különböző magyarázatok szerint a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője lehetett. Elégetésével e kellemetlen dolgokat igyekeztek távolra űzni maguktól az emberek.
A kiszebáb égetésekor a gyerekek zajkeltő szerszámokkal, kereplővel, csörgővel, dobbal kísérve télűző rigmusokat kántáltak.
"Szita, szita péntek,
Vége van a télnek,
Kikeletet köszönteni
Jönnek a népek!"
Jöttek is az óvodások szép sorjában, nagy hanggal, szép reménnyel az Árnyas Kertbe, hogy a kiszebáb égetésével végre tényleg meghozzák a meleget. Ugyanis farsang ide, hótoló oda, ahelyett hogy tavaszodna, a tél huncutkodva ismét hideg fricskát nyomott az orrunk hegyére. Reméljük az utolsót! A siker érdekében az óvodások hangja egyre erősebb kántálásba kezdett.
"Jer, jer kikelet,
Seprűzd ki a hideget,
Ereszd be a meleget,
Dideregtünk eleget!"
Gabi néni a tűzgyújtás előtt vízbe merített zöld ággal még megspriccelte a gyerekeket, hogy a hideg évszak vége felé az apróságok ne csak egészségesek, hanem szépek és harmatosak is legyenek, aztán kezdetét vette a télűző mutatvány. A bábu lángra lobbant, csak úgy ontotta a meleget. Az meglehet, hogy a melegre nem pont ilyen formában vágyakoztunk, de most, ebben a hűs időben még ez is jólesett.
A kiszebáb hamar leégett, s a gyerekek az óvó nénikkel reményteljesen visszaindultak az óvoda udvarára még egyet játszani. "Menjen a tavasz, jöjjön a tél!! Nonono, fordítva! "Jöjjön a tavasz, menjen a tél!" - hallatszott még mindig a gyerekek hangja a távolból.
Azonban az Árnyas Kert egyik szegletében, szép csöndesen, alig észrevehetően, egy csokor hóvirág biztató mosolyát küldte szét az egyhangúan barna tájba.
