Sarkvidéki jégtáblákon
Utazni bizonyára sokan szeretünk, ám ha ennek fizikai akadályai támadnak, hívjuk elő képzeletünket, ugyanis annak segítségével, no, meg egy kis leleménnyel és kreativitással kísérve bárhová eljuthatunk. Így tettek a múlt héten az Árnyas óvodásai is.
Különös helyre repített bennünket képzeletünk. Földi távolságokban mérve meglehetősen messzire, ennek ellenére egy szempillantásnyi időbe sem telt az út odáig: a sarkvidékekre. Vagy lehet, hogy nem is mi repültünk, hanem a jégtáblák úsztak ide hozzánk?
A kalandok szempontjából talán mindegy is, a lényeg, hogy az óvodások a Földnek olyan területével ismerkedtek, mely zordsága miatt nem számít gyakori úti célnak, ám pont ezért izgalmas és különleges.
Úgyhogy sarkvidéki kutatók kalandra fel, irány a jégtáblák felfedezése!
Bármerre néztünk, mindent hó borított, jó nagy, és jó sok, nem akkora, mint itthon, ha kinézünk az ablakon. ( Ez nem szemrehányás, hiszen ennek is örülünk, csak tény. ) A kietlen fehér jégtáblákon kilométereket gyalogolhattunk emberi lábnyomok után kutatva. Ezek alapján javasolom, ha ezen a vidéken jártok - keltek, és találtok valami hóban hagyott nyomatot, jól vizsgáljátok meg, hogy véletlenül nem jegesmedve hagyta - e maga után!
Persze gond csak akkor lehet, ha az utazás valós és a mackó épp mögöttünk áll.
Ám mi mint felfedezők, most minden jelnek örültünk, főleg hogy képzeletbeli állataink barátságosak és játékosak, úgyhogy félelemre semmi ok nem adatott. Ezért aztán nyugodtan hozzáláttunk a jégkunyhók megépítéséhez, hogy a nagy mínuszoktól megdermedt testünket felolvaszthassuk.
( A mínuszokból itthon is bőven kijut, és ez elég valóságos, úgyhogy elképzelése nem okozott különösebb gondot. )
Nagyon szuper kis igluk készültek! Többféle módszer kínálkozott elkészítésükre, képzeljétek, akadt olyan, amelyik ehető volt, és édes. Ez ám a lakosztály! Lehet, hogy a Jancsi és Juliska mesében a mézeskalács házikó finomabb, de a hely adottságaihoz képest ez minden igényt kielégített.
Alighogy felépültek a jégházikók, különös vendégek érkeztek. Mondanám, hogy első ránézésre meghökkentünk, aztán megijedtünk, de nem. Képzeletünket ugyanis mi irányítjuk, úgyhogy látogatóink személyét is, így nem kellett tőlük tartanunk.
Érkeztek eszkimó gyerekek, jegesmedvék, tudjátok, amelyeknek a lábnyomait már felfedeztük, velük tartottak a fókák, rozmárok, és a Déli - sarkvidékről felutaztak a pingvinek is.
Szóval nagy volt a sokadalom, kezdődhetett a játék. Ki kellett élvezni a havas örömök minden percét, mert ekkora mennyiségű hóval azért nem találkozik az ember minden nap. Együtt ugráltunk az állatokkal a jégtáblákon, néha bele is pottyantunk a jéghideg vízbe. Ám ez meg sem kottyant, képzeletünkben még ez sem árthat. Forró teával majd jól felmelegszünk, aztán megpihenünk...
Azért a hitelesség megőrzése végett pálmafákat és nyugágyat ne álmodjunk ide. Jó lesz majd az a trópusi utazásnál!
Lehet, hogy képzeletem kezd egy kicsit elkalandozni, pedig most komoly munka következett. A játékban a vendégek megéheztek, ( mi is ), ezért léket vágtunk a nagy jégtáblán és horgászbotunkat belógatva vártuk az ennivalót, hogy horogra akadjanak. És persze akadtak szép számmal, no nem sült krumpli és pizza, sokkal inkább halak, de ezzel is mindenki igazán jól lakott, az állatok is jobban örültek ennek, és sokkal egészségesebb is.
Hirtelen hangos morajlás hallatszott. Mi ez? A gyomrok már nem koroghatnak! Egyre erősödött a hang, a látótávolság csökkent, sötét felleg ereszkedett a tájra. Hóvihar!
Nagy sebtében bebújtunk az igluba, mely igen jó menedékül szolgált. A kint süvítő szél moraja lassanként jeges álmot ültetett szemünkre. Mikor felébredtünk, a jégtáblák, a hó, a hideg, az állatok eltűntek, ám az utazás emléke a fotókon megőrződött.
