ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Táncos lábak

Táncos lábak

Gyakran hallatszik vidám zene és nótázás az Árnyas Bölcsőde csoportszobáiból, ám ma valahogy annyira hívogatóan jókedvvel szólt a muzsika, hogy úgy éreztem, meg kell kukucskálnom őket...


A teremben az aprócska manócskák rakosgatták lábaikat az ütemet keresve előre, hátra, jobbra balra, s közben vidáman tapsikoltak a muzsikaszó kíséreteként.

Aztán körbe mentek, pörögtek, forogtak, szemmel láthatólag nagyon élvezték a mulatozást. Annyira bájosak voltak, ahogy nagy igyekezettel, mosolyogva próbálgatták leutánozni a mozdulatokat a felnőttekről, s büszkeség sugárzott arcukról a dicsérő szavak hallatán.
Lelkesedésükben többen párt is választottak maguknak, hogy a felfedezés örömét társaikkal megosztva éljék át.

A hagyományok őrzése, így a néptánc oktatása is már évek óta nagy sikernek örvend mind a bölcsődében, mind az óvodában. Ettől az évtől kezdve Mariann néni, az óvoda Süni csoportjának óvó nénije tartja a foglalkozásokat, aki maga is néptáncol.

Jó érzés látni, hogy ezek az aprócska emberek ilyen élvezettel, kedvvel és szeretettel fogadják e dallamokat, mondókákat, lépéseket. Hanyatló népi kultúránk életben tartása a mai ifjúságnak lesz a feladata, ezért fontos, hogy már ilyen kis korban igyekezzünk megszerettetni velük ezeket. Most még ez nem oly nehéz feladat, mert a kicsik mindenre nyitottak, s a magyar népzene lüktető üteme, a kedves mondókák ritmusa egyébként is könnyen otthonra lel az aprócska fülekben.


Mariann néni kedvességével hamar belopta magát a gyerekek szívébe, s hozott nótáiból már kedvencek is akadnak, melyeket többször el is kell énekelniük.

"Egy üveg alma,
két üveg alma,
három üveg alma,
négy üveg alma,
öt üveg alma,
hat üveg alma,
hét üveg alma,
nyolc üveg alma,
kilenc üveg alma,
Tíz, tíz, tiszta víz,
olyan, mint a folyóvíz."

Ám ma a mulatozás még vidámabb kereteket öltött, hiszen farsang közeleg, melyre a bölcsisek is mindig örömmel készülődnek. S bár ők még nem értik a farsang miértjét, de katicának, kutyusnak, tűzoltónak ... beöltözni számukra is nagy élvezet. A zene pedig előbb - utóbb minden lábacskát lendületbe hoz.

Ezúton is sok szeretettel meghívjuk a bölcsis gyerekeket farsangi mulatságunkra, melynek időpontja:

2017. február 24 ( péntek )


"Itt a farsang, áll a bál..." - nótázták a gyerekek, s bár a farsangig még pár napot aludni kell, de a vidámság addig is mindennapos vendég az Árnyas Bölcsődében.
Reméljük, hogy a jelmezek megálmodása és megalkotása is sok örömteli percet szerez majd kicsiknek, s nagyoknak egyaránt.

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: