Ugrál! Ó!! Vár!!!
Történt midőn a rét felett az aranyló nap verejtékezett, hogy a sík terepen egy vár emelkedett...vagy kinőtt, mint a fűszál a nagy hevületben...
No, az, hogy kinőtt, az enyhe túlzás, egy ballagó óvodásunk szüleinek meglepetése volt a gyerekek számára, amit ezúton is hálásan köszönünk.
Jó volt nézni a szélesre húzott szájakat, az örömtől kikerekedő szempárokat, az ámuló tekinteteket, amikor megpillantották a célobjektumot.
Ilyenkor jó lenne a fejekbe is bekukkantani, vajon mi söpör végig a gondolatokban. Az arckifejezések azért sokat elárultak.
Ott állt egy vár, ami csak arra várt, hogy megrohamozzák. Hát akkor ne várjunk! Rohamra!
"S mint az őrült, ki letépte láncát, vágtatott a ..." - no, ennyire talán mégse, de a törökök sem ostromolhatták lelkesebben Eger várát, mint most az óvodások az előttük tornyosuló gumicsodát.
Egy szempillantásnyi idő sem telt bele, a hősök ott álltak fenn a vár csúcsán, s kémlelték körbe a tájat.... helyett csúszás, ugrás, pattogás lefelé "nem egyszer sem százszor, ki mindeneket tud: az tudja csak, hányszor."
S a vár csak úgy mozgott, mintha a föld rengette volna meg.
A réseken, ablakokon fel - feltűnt egy - egy alak, aztán tovább pattogott, hol elővillant, hol eltűnt, egyszer fent, egyszer lent.
Ám a vár nemcsak a gyerekeket hozta tűzbe, az óvó nénik közül többen is Dugovics Tituszként küzdötték fel magukat a vár tornyába, majd vetették le magukat a mélybe. De mint ahogy a rajzfilmekben szokás, leérve újra felpattantak, ha kellett az ablakon is visszamásztak, s Don Quijote hévvel folytatták tovább a szélmalomharcot.
A gyerekek is átérezve eme nemes pillanatokat, jó bajtárs módjára az óvó nénikkel vetődtek, s előfordult, hogy alant akkora kupac keletkezett, mintha ismét egy újabb várhalom akarna kiemelkedni a földből.
Dicsőséges nap volt ez az Árnyas történelmében, a várat hősiesen bevették, s bár lehet, hogy az iskolai oktatásba nem kerül be tananyagként, ennek ellenére mindenki kiérdemli a várkapitányi rangot.
Várunk, mint megannyi az évszázadok viharában, mára már elenyészett, de az örömködés élménye be nem, de elvehetetlen.