Vadállati Madárovi
Hatalmas zsákkal érkezett egy vendég péntek délelőtt az Árnyas Óvodába. Csak nem a Mikulás jött ideje korán? Valószínűleg nem, mert a zsák nem piros volt, hanem barna... Barna! Hát persze! Madárovi!
Barna bácsi, a Madárovi lelkes természetbúvára jött látogatóba a gyerekekhez, hogy ismét érdekes dolgokról beszélgessen velük. De mit cipelt óriási zsákjában? Talán egy szarvast? Ugyanis a batyuból egy óriási agancs lógott ki. De hát egy igazi szarvas túl nagy és túl nehéz lenne! No, meg szegény állat biztos ficánkolna is rendesen! Akkor mi lehet?
Mi lapult a zsákban? A zsák szája kinyílt és szép sorjában kezdett feltárulni tartalma. A kikandikáló ágas-bogas agancsot szarvas ugyan nem követte, de egykoron azt Magyarország legnagyobb vadja, egy gímszarvas viselte. Megtudtuk, hogy ez csontból van és tömör, melyekkel a bikák harcolnak egymással a nőstények kegyeiért. Az agancs nagysága megbízható információkat szolgáltat a szarvas lányok számára az agancs tulajdonosának nemcsak erejéről, rátermettségéről, hanem egészségéről is, mely az utódok szempontjából nem elhanyagolható kérdés. A szarvas bika agancsát - miután már nincs rá szüksége - elhullajtja, de azonnal növeszteni is kezdi, hogy a következő nászra még dicsőségesebb fejdíszben pompázhasson.
Előkerült egy másik agancs is, mely sokkal laposabb volt, korábban egy dámszarvas koronájaként díszelgett.
Aztán előbújt egy egészen aprócska agancs, ez sokkal kisebb volt, mint a szarvasé. Egy őzike viselte. Kis mérete ellenére igen veszélyes fegyver, őzcsatában részt venni - nem lehet a legkellemesebb élmény!
A muflon szarva - mert azt is rejtett a zsák - üreges volt, hadászati szempontból pedig szolidabb az előzőeknél. Ennek oka, hogy a szarv nem egyenesen nő fölfelé, hanem jó nagy ívben kanyarogva lefelé tekeredik tulajdonosának fején. Eme díszét ő soha nem dobja le, inkább folyton növeszti.
A következő zsáklakó egy agyar volt! Az nem más, mint egy megnagyobbodott szemfog, ami elég törékeny. Nekünk embereknek is van szemfogunk, még szerencse, hogy nem olyan hatalmas, különben elég ijesztően néznénk ki! És melyik a törékenyebb? Csatára nem kelnék vele miatta.
Aztán előkerült egy orr is.
Igen, jól olvastad, egy orr. Volt láb is, de arra azt mondom: jó, jár - kel, végül is ez a dolga.
Ám egy független orral szembe nézni! Még ha az egy vaddisznóé is! Hát elég bizarr. Az állat ezzel régen a földet túrta, de ma már a röfi ki tudja merre tart, de az orra! Itt mozgott közöttünk.
A zsákból előkerült egy nagy farönk is. Valaki megrágta, jó nagy harapás nyomok díszelegtek rajta, mintha egy óriás élesítette volna rajta a fogait. Ám ezúttal egy hód falatozta meg oly jóízűen, mintha csak alma lenne. Fogorvoshoz neki biztos nem kell járnia!
A feneketlen zsákban lakott egy borz is, ami nem bűzös, ahogy mindenki gondolná. Ő egy nagyon tiszta állat, szereti a rendet maga körül és a járataiban is. Csak akkor használja bűzmirigyét, ha megtámadják, védekezésül. Azonban minket ez a veszély nem fenyegetett.
És a nyest! Az egy igazi vérszomjas vadállat! Mindent megrág, azt is, amit nem kéne! Szereti elharapni a tyúkok nyakát, akkor is ha már nem bírja megenni őket! Azért ez nem szép dolog!
És volt a zsákban még... Hopp! Azt hiszem kiürült. Így nem maradt más hátra, minthogy a gyerekek kézbe vegyék és közelről is megvizsgálgassák azt a sok érdekességet, amiről ez alkalommal szót ejtettek.
Az óvodások nagy figyelemmel kísérték végig Barna bácsi szavait, ám a gyerekek is rengeteg okos dologgal egészítették ki a vadállatokról szóló ismeretanyagot.
Azonban a legnagyobb öröm az volt, amikor kézbe vehették a kincseket, hiszen a vadonban erre aligha nyílna lehetőség!
