ÁrnyasnetÁrnyas TáborAktualitások → Ilyen vagyok én és a barátom

Ilyen vagyok én és a barátom

Ez történt az elmúlt két hétben

Ma már nagyon divatos és fontos téma az önismeret. Tudósok bizonyítják, hogy az önismeret eléréséhez vezető útra már érdemes minél fiatalabb korban rálépni, persze az akkori énünknek megfelelő szinteken. Az óvodában pontosan elegendő azokkal az alapfogalmakkal tisztában lenni, mint például milyen testrészeink vannak, milyen külső jegyek alapján ismerjük fel magunkat és másokat? Az elmúlt két hétben mi is ilyen játékos keretek között próbáltunk minél többet megtudni magunkról és a barátinkról.


Első lépésben mi is ezeket a fogalmakat gyakoroltuk be, ezzel nagyban bővítettük szókincsünket is. Olyan gyakorlatokat végeztünk, amelyben részletesen megtanultuk milyen testrészeink vannak, a kisebbek ismerkedtek a homlok, a csukló fogalmával, a nagyobbak pedig már feltudták sorolni az ujjaikat. Ezt, ahogyan szoktuk játékosan tanultuk meg, az egyik szórakoztató feladat volt például, hogy a gyerekeknek fel kellett ismerni, hogy az óvónéni melyik testrészét simogatja meg egy tollpihével.

Arról is beszéltünk, hogyan érezzük a különböző ízeket. Szó volt az ajakról, a nyelvről, az ízlelőbimbókról. Gyorsan átalakultunk kismackókká, akik úgy szorítják a szájukkal a szalvétát, mintha az egy mézesfakanál volna. Ezzel lenyomatot készítettünk, majd megvizsgáltuk, kinek milyen formájú az ajka. Azután segítségül hívtunk egy tükröt és megpróbáltunk az arcunkkal mindenféle grimaszt vágni, hogy ezzel is mélyítsük az ismeretinket a saját és a barátink arcának részleteiről.

Amikor már mindent jól tudtunk, akkor kipróbáltuk, felismerjük e a barátunkat, ha a mi szemünk be van kötve? Odafigyeltünk a fejformára, a fülre, a magasságra, a hajra és persze még sok más egyébre is. A legkönnyebb persze az volt, amikor az óvónénit kellett felismerni.

Kísérleteztünk az erőnkkel is. Egy szkander verseny keretein belül, amit a fiúk nagyon élveztek, megpróbáltuk megkeresni a csoport legerősebb emberét.

A két hét tanulságait összefoglalva a készítettünk egy élethű nagyságú fiú és lány babát. Először egy-egy bátor vállalkozót körbe rajzoltunk, majd elkészítettük a baba arcát. Itt ismételtük át az arc részeit. Azt követően ruhákat válogattunk, amiket még mi is fel-felpróbáltunk. Miután sikeresen kiválasztottuk melyik szett lesz a legcsinosabb a babán, az óvónénik segítségével felragasztottuk azokat a papírra. Így készültek el a csoport legújabb tagjai.



Fotóalbum


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: