Vidám dagonya
Cupp, cupp, cupp ... liccs - loccs - fröccs...
Mi ez a fire - fura licsegés, locsogás, cuppogás?
Történt egyszer, valamikor, tán mindegy is, hogy mikor, hogy egy királylánynak tönkrement a vára.
Búsult is szegény, ám a bölcsis gyerekek arra az elhatározásra jutottak, hogy építenek neki egyet, így hamar nekiveselkedtek, s belevetették magukat a homokozóba.
Előkerültek a vödrök, lapátok, s megkezdődtek a munkálatok. Pergett a homok, ám a kötéshez víz is kellett, hát az is megérkezett. A tornyok kezdtek előbújni a földből. Azonban csak kezdtek, ugyanis a várépítést két dolog akadályozta: az egyik a homok, a másik a víz. Még mielőtt azt gondolnátok, hogy hőgutát kaptam, jelentem nem. Akkor mi történt?
Először is a gyerekek rájöttek, hogy a vártornyok homokszemeit könnyebb szétválasztani egymástól, mint összeragasztani.
Másodszor arra is rájöttek, hogy a homok és víz találkozásával igen kellemes anyag keletkezik, olyan liccsenős, loccsanós, fröccsenős, cuppanós, kenhető, egyszerű nevén sár.
És kedves felnőtt társaim, bizonyára mi is, akik voltunk egyszer gyerekek, tudjuk, hogy a sár olyan csábító valami, ami egy királylány homokvárát könnyen übereli és meg is tette.
A kellemesen meleg víz csordogált, hol a vödrökbe, hol onnan ki, úgyhogy hamarosan vár helyett tó kerekedett. Mondhatjuk azt is, hogy először a kastély kerti tava készült el. Az aprócska talpacskák belegyalogoltak, aztán ahogy a bátorság gyarapodott, úgy nőtt a tóba szökellés mennyiségi és milyenségi mutatója. Ezt a bőrökön megjelenő sárpettyek, mit pettyek, foltok száma jelezte.
Persze azt nem állítom, hogy a sarazás minden mozzanata mindenkinél tetszést aratott, mert hát előfordul, hogy a víz vizes, a homok pedig homokos. Sajnos a mai kor divatjában, ebben a művileg építkező, számítógép és mobil uralta világban a mezőn való futkorászás, a sárban való tapicskálás sajnos már egyre inkább kivesző félben van. Ám még nincs veszve semmi, most kezdődött a nyár, úgyhogy irány a homokozó és a sár!
