Érik a szőlő...
Mint minden évben, idén is elérkezett az ősznek azon szakasza, amikor leszüreteljük az eddig szépen gondozott szőlőket. Igazán érdekes, hiszen ilyenkor derül ki, mennyire végeztünk jó munkát az elmúlt időszakban. Az Árnyas Óvodások is megtettek minden tőlük telhetőt, hogy most is a legfinomabb mustot sikerüljön elkészíteni...
Az előkészületek már hétfőn megkezdődtek. Minden csoport kiválasztott egy kedvenc süteményt, amit meg is sütöttek a szüret napjára. Voltak akik inkább a sósat, mások pedig az édesebb csemegét választották a must mellé. Igazából mindegy is volt, mindenkinek nagyon finomra sikerült, így el is csipegettük a későbbiekben.
Az igazi szüretelést szerdán kezdtük. Elsőként a Csiga és a Süni csoport érkezett a csűrbe, ahol sok – sok régi eszközzel találkoztak. Voltak különböző méretű gyaluk, szépen díszített kancsók, darálók és még sok más, ami egy ilyen alkalomhoz szükséges lehet. Az óvónénik elmesélték nekünk, hogy a dédszüleink és a nagyszüleink még ezeket az eszközöket használták nap, mint nap
Ügyesen körbe ültünk a szalmabálánkon és kezdődhetett is az igazi munka. Elsőként ledaráltuk a szőlőt, amelyben már a nagyobb óvodás gazdáknak több tapasztalata volt, így segítettek a még csak most érkezőknek. Csak daráltuk és daráltuk, míg egyszer csak teljesen megtelt a préselő szerkezet is.
“Ettem szőlőt, most érik, most érik, most érik.
Virág Erzsit most kérik, most kérik, most kérik.
Kihez ment a levele? Garzó Pista kezébe.
Hej, rica, rica, rica, hej, Pista te!”Csütörtökön a Katica és a Méhecske csoport is megérkezett a szőlővel teli csűrbe. Miután ők is végig csinálták a fenti lépéseket, az óvónénik jól lenyomkodták a darált szőlőt a préselőben és már préselhettük is ki a szőlőlét. Ez egyáltalán nem volt könnyű, ugyanis minél inkább ki van préselve, annál nehezebb tekerni a prést. Így elkelt egy – két erős fiú kéz, hogy a nehéz munkát is elvégezzék.
Eközben a lányok énekszóval bíztatták a kis gazdákat. Persze ők is tekertek egyet, kettőt a présen, hogy tökéletes legyen a csapatmunka. Amikor már tényleg az utolsó cseppet is sikerült kinyomni a szőlőből, leszűrtük a levet és poharakba töltöttük a szőlőlét. Koccintottunk egymással, majd az előző napokban sütött kis kísérő süteményekkel elfogyasztottuk a friss mustot.
“Erre kakas, erre tyúk,
erre van a gyalogút.
Taréja- haréja,
ugorj a fazékba,
zsupsz!”
Nem volt más hátra, mint megünnepelni, hogy ebben az évben is ilyen finom szőlők teremtek, amelyből elkészítettük ezeket a mustokat. Ennek az ünneplésnek pedig nincs is jobb formája, mint egy táncház. Körtáncok, párostáncok, sikítás, és térdcsapkodás, vagyis szórakozás. A legkisebb ovisok is gyorsan megszokták a helyzetet és megtalálták a saját párjaikat. Ha nem lett volna tikkasztó hőség talán még ma is táncolnánk...
Érik a szőlő, hajlik a vessző,
bodor a levele.
Két szegény legény szántani menne,
de nincsen kenyere.
Van vereshagyma a tarisznyában,
keserű magában.
Szolgalegénynek, hej, a szegénynek,
de kevés vacsora
