ÁrnyasnetÁrnyas TanuszodaAktualitások → Ünnepelj ma velünk!

Ünnepelj ma velünk!

Az Adventi időszak végéhez közeledve egyre izgatottabban várjuk az év legszebb és legszentebb ünnepét, a Karácsonyt. Az Árnyas Óvoda gyermekei és pedagógusai ezen alkalomból műsorral és egy kis ünnepéllyel készültek.


A kis Jézus születésének napjáról a gyerekek egy Betlehem játékkal készültek, melyben versekkel és énekekkel emlékeztünk eme varázslatos pillanatokra.

„Pásztorok, keljünk fel,
hamar induljunk el
Betlehem városába,
rongyos istálócskába!
Siessünk, ne késsünk,
hogy még ezen éjjel ottan lehessünk,
mi Urunknak tiszteletet tehessünk!

Angyalok hirdetik,
Messiás születik,
itt van jele fényének,
helye születésének,
pajtába, pályába,
be vagyon ő takarva posztócskába,
áldott gyermek, szenved már kis korába.

Jézus, a szent kisded,
mily szükséget szenved,
nincsen meleg szobája,
sem ékes palotája,
szükségben, hidegben
melengeti őt a barmok párája,
ó, Isteni szeretet nagy csodája!”

Az Árnyas Kórussal kiegészülve a karácsonyi daloknak köszönhetően együtt élhettük át az átszellemülés és a megnyugvás pillanatait. Az ünnep, amikor a szeretteinkkel együtt lehetünk és áldott, boldog perceket élhetünk át, mindennél többet ér.

„Ha elmúlik karácsony,
A szeretet lángja halványabban ég,
De ha vigyázunk rá, nem alszik ki még.

Ha elmúlik karácsony,
Egy csillagszórót őrizz meg nekünk,
És a szikrák alatt énekelj velünk!”

Az ünnepi műsor után a gyerek átadták szüleiknek a saját készítésű ajándékaikat, majd együtt elfogyasztottuk a házi kuglófokat, amihez jól esett egy kis forró tea ebben a decemberi hidegben. És ami ezután következett, az volt igazán a csoda. Az égben járó angyalok is átszellemültek és havazással ajándékoztak meg bennünket.
















„Mikor leesik az első hó újra jégvirág nő az ablakon
Száncsengő, hangja szól,
És eljön a nap miről álmodunk, mikor szeretetet kapunk és adhatunk.
Szép ünnep, vigyázz ránk.
 
Fehér Karácsony, úgy vártunk rég,
Ma gyertyát gyújtunk a szeretet ünnepén.
Fehér Karácsony, száz csillag ég,
Bárhol a földön e dallam elkísér, minket elkísér.”

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: