ÁrnyasnetÁrnyas TanuszodaAktualitások → Úszóbajnokok

Úszóbajnokok

Bevallom, ha nem tudnám, hogy kiket fényképezek, akkor csütörtök délután azt hihettem volna az Árnyas Tanuszodában, hogy úszóbajnokokat, vagy ha nem is bajnokokat, de legalább versenyre készülőket kaptam lencsevégre. Az, hogy óvodások szelték a habokat ilyen ügyesen, az maga a csoda...


Visszaemlékezve a gyerekek első vízzel való találkozására, és megnézve azt, hogy most hol tartanak, szerintem senki nem lepődne meg a fent leírtakon.

A kicsik általában szeretnek pancsolni, de a mély víz látványa azért többekben félelmet tud kiváltani.
Emlékszem, az első uszodai csobbanások, vagy inkább bemerészkedések izgalmára. A gyerekek még úszógumikkal, karúszókkal, itt - ott reszkető lábakkal vagy épp könnycseppekkel küszködve merültek a vízbe, azonban mára mindez a feledés homályába veszett.
A kis halacskák úgy fickándoznak, merülnek alá a medence legmélyebb pontjáig, olyan bátran ugrálnak bele a nagy vízbe, hogy a delfinek sem csinálhatnák különbül.

A gyerekek heti két alkalommal járnak le az Árnyas Tanuszodába, ahol Flóra néni foglalkozik velük végtelen szeretettel, türelemmel, hozzáértéssel, és ami a legfontosabb, hogy játékos vidámsággal.
A rendszeres munka, fegyelem, és a sok vidám játék meghozta gyümölcsét.

A kis úszónövendékek abszolút vízimádókká és vízbiztosakká váltak, elsajátították a legalapvetőbb mozdulatokat, megismerték a taneszközöket, megtanulták a szakkifejezéseket, a szabályokat, úgyhogy szinte néhány szóból, mozdulatból tudják, mi a végrehajtandó feladat. Az útjuk sima, minden körülmény adott, hogy jó úszókká, később akár versenyzőkké vagy úszóbajnokokká váljanak.

Persze a legfőbb cél az, hogy vízbe merülve teljes biztonságban érezhessék magukat, s az úszás élménye sok kellemes percet szerezzen számukra.


Itt a nyár, a meleg, a fürdőzések ideje. Ezek a gyerekek vidám élvezői lesznek a tavak, tengerek nyújtotta szórakozásoknak, s ami a legfontosabb, hogy a szülők biztonságban érezhetik boldogan lubickoló csemetéiket.
Kellemes nyári pancsolást kívánunk mindenkinek!

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: