Vidáman és kacagva
Bevallom, akárhányszor lencsevégre kapom az Árnyas Tanuszoda halacskáit, Flóra néni apró növendékeit, egyik ámulatból a másikba sikerül esnem. A gyerekek olyan vidáman, bátran fickándoznak a mély vízben, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Azt nem állítom, hogy mindig minden gyermek kacagva ugrik bele a vízbe. Természetesen vannak köztük olyanok, akikben a félelem még erősebb, mint a pancsolás vonzereje. Ez nem meglepő, hiszen ők még olyan aprók, meg aztán nem is vagyunk egyformák.
Azonban a könnycseppek ellenére mégis bemerészkednek a nagy vízbe, s Flóra néni játékos, kedves, megnyugtató személyisége lassan feledteti az első reakciókat. A színes tárgyak, érdekes feladatok, versikék, énekek varázsa lassan meglágyítja a feszülő izmokat és átveszik a víz ringatóan lágy hullámzását.
A bátrabbak boldogan ereszkednek a hullámok közé. Először az úszógumi biztonságos ölelésében fickándoznak a halacskák, aztán az lecsusszan és felváltja a kukac és a karúszó. A játék hevében mindez olyan simán, könnyedén történik, hogy a gyerekek szinte észre sem veszik a változást. De ha mégis, akkor is pár másodperc, egy - két biztató szó és már folytatódik is tovább a munka.
S vajon tényleg munka ez? Felnőtt gondolkodással nézve igen, hiszen a gyerekek komoly koncentrációt és bátorságot igénylő feladatokat kapnak. Gyerekfejjel nézve viszont mindez egy nagy játék, vidámság és kacagás. Mert borsó levest főzni és azt felforralni, vonatozni, hajókázni, pocsolni, matracon sétálni és kirakózni, közben nagyokat kacagni - ezeket igazán nem lehet munkának nevezni.
Erre mondjuk, hogy játszva tanulni. Ennek köszönhető, hogy a gyerekek az óra végére teljesen feloldódnak, s Flóra néni folyamatos biztonságot sugárzó lénye mellett szinte elfelejtődik, hogy a játszótér nem a szárazföldön, hanem a vízben található.
Nagy élmény volt a gyerekeknek ez az óra, de legalább akkora élmény volt őket nézni.
