Bár közeleg az év vége, az Árnyas Uszoda lelkesedése cseppet sem lankadt. Sőt! Egy újdonsággal készültünk Nektek! Mostantől Watsu kezeléseken is részt vehettek uszodánkban. Erről a különleges mozgásfajtáról részleteket az alábbiakban olvashattok... Tovább a cikkhez
Nem csak az óvodásoknak volt lehetőségük egy kis ideig átélni a búvárlét szépségét. Augusztus 15-én megrendeztük az első búvárbemutatót, amelyet egyből próbamerüléssel kötöttünk egybe. A lelkes érdeklődők a rövid elméleti oktatás után már a vízben is megtapasztalták a sport varázslatosságát. Tovább a cikkhez
Lassan közeleg a nyár vége és túl vagyunk a harmadik úszótáboron is. Ez alkalommal olyan kis és nagy hősökkel találkoztunk, akik ezen a nyáron kettő, vagy akár három úszótáborban is részt vettek. A fejlődésük pedig igazán látványos és fantasztikus volt. Nos lássuk, hogyan is telt ez a hét! Tovább a cikkhez
Az Árnyas Tanuszodában ezen a nyáron második alkalommal került megrendezésre az Úszótábor. Voltak visszatérő és újonc gyerekek is, de ez egyáltalán nem okozott gondot. A szokásos módon ez az egy hét nem csak az úszásról szólt. Játszottunk, kézműveskedtünk, sőt még sütöttünk is. Tovább a cikkhez
A nyár melegében igazán jól esett a mindennapi úszás. Az úszás oktatás mellett jókat pancsoltunk, játszottunk. Megidéztük az óceáni, esős, viharos hangulatot a szárazföldön és a vízben egyaránt. Az ebéd utáni csendes pihenőben csodás vizes témájú kézműves alkotások születtek. Fantasztikus élmény volt. Tovább a cikkhez
Nem csak az óvodában ért véget egy év. Az Árnyas Uszodában is lezártuk ezt az esztendőt. Búcsúzóul Bogi néni egy igazi különlegességgel lepte meg a gyerekeket. Tovább a cikkhez
Ezen a héten a gyerekek elkezdtek a vízben is megismerkedni, játszani a hangtálakkal, akiknek egy része úgy gondolta, a csikimanók nem tudnak úszni. Ez igaz is volt, mindaddig, amíg Bogi néni meg nem tanította őket erre a varázslatos mozgásformára! Így a csikimanók most már a vízben is segítségünkre lehetnek. Nincs más dolgunk, csak az úszás elején előcsalogatni őket a tálakból a vízbe. Ezután ők szorgos munkába kezdenek és segítenek a gyerekeknek, hogy bátrabbak, ügyesebbek, fegyelmezettebbek legyenek az úszásórán. Tovább a cikkhez
A Víz Világnapja alkalmából a gyerekeket az Árnyas uszi kedves Bogi nénije is izgalmas feladatokkal várta. A csónak verseny, és a veszélyes, káros műanyag palackok kihalászás a vízből, vidám pillanatokat okoztak. Tovább a cikkhez