Vitézek, fel a lóra!
Az 1848-49-es forradalmat a hazaszeretet, a hazafiasság jellemezte, mely nélkül nem tartana ott a világunk, ahol napjainkban. Köszönetünk és hálánk jelképéül pedig az elmúlt héten a forradalom híres alakjairól, a katonai életről gyűjtöttünk ismeretek. Emellett pedig minden erőnkkel készültünk a csütörtök délutáni műsorra.
„A jó lovas katonának de jól vagyon dolga,
Eszik iszik a sátorban, semmire sincs gondja.
Hej élet be gyöngy élet ennél szebb sem lehet,
Csak az jöjjön katonának aki ilyet szeret...."Először is megismerkedtünk a forradalom körülményeivel és egyik nagy alakjával Petőfi Sándorral. A vékonyka költő, akinek tollából többször is születtek olyan gondolatok, melyek buzdították a Pesti fiatalokat arra, hogy álljanak ki az igazukért és az elveikért. Többek között Március 13-án megírta a Nemzeti dalt, március 14-én összeállították a 12 pontot. 15-én pedig Petőfi a Pilvaxban majd az orvosi egyetem udvarán szavalta el versét, elindítva a hullámot. A Landerer-nyomda előtt már a nyomtatott változatot zúgta utána a tömeg...
Majd ezen a gondolaton tovább kutatva a múltban elérkeztünk a kokárda készítéshez, amely eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló, eredetét tekintve főúri ruhadísz. Magyarországi megjelenése Petőfihez kötődik, aki 1848. március 15. előtt ezt írta naplójában: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.” A hagyomány szerint a forradalom kezdetének estéjén a pesti radikális ifjúság vezérei, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kapták az első kokárdákat, amelyeket a kabát hajtókáján vagy a mellrészén, a szív felőli oldalon viseltek.
A kokárda készítésnek több formáját is választottuk. A hagyományos festés mellett a csütörtöki műsorra való készülés okán már egyből nagyot álmodtunk és megalkottunk egy fal méretű kokárdát. Természetesen piros, fehér, zöld papírokból szabadon szálló madarakat vágtunk ki, amelyeket körkörösen ragasztottunk a paravánra. De készült egy kisebb, ám mégis nagynak számító kéznyomatos kokárda is, amelyhez minden kis kéz lenyomatára szükség volt.
A mi kis huszárainknak a nagy készülődésben megjött a kedve a harchoz, de hát egy huszárnak szüksége van legalább egy szép fejfedőre. Először egy könyebb csákó formát hajtogattunk a papírból. Hajtottunk egyet félbe, a sarkokat jobbra, balra, majd megint félbe, a szélét fel és le és végül megkaptuk a szép kis fejfedőnket.Ezután már bátran vonultak a harcba. Bár igazi lovat nem tudtunk hozni, de a papir lovak segítségével a fiúk megmutathattàk, hogyan is vonulnának ők harcba a haza szabadságáért.
Mit is kell még nagyon tudni egy jó katonának? Hát menetelni! Méghozzá egyszerre a társaival. Ti is ismeritek a mondókát ugye? " Aki nem lèp egyszerre nem kap rétest estére.." Mi ügyesek szerettünk volna lenni, így sokat gyakoroltuk a jobb, bal láb egymás után ütemes lépkedést, de végül sikerült és igazi masírozók lettünk a végére. A lányok ez idő alatt a kisasszonyi feladataikat végezték és felkészültek az éhes katona tanoncok fogadására, majd arra, hogy bár szívük hasad belé, mégis egy időre búcsút kell inteni szeretett fivéreiknek és kedveseiknek.
