ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Köszöntünk Tatus!

Köszöntünk Tatus!

Az Árnyas Óvoda és Bölcsőde pedagógus csapat ebben az évben, október 6-án Tatára látogatott, melynek neve Szent Istvántól eredeztethető. Az uralkódó nevelőapját, Deodatus grófot szólította tatának, aki a tatai bencés klastrom alapítója volt A verőfényes napsütéses időben volt szerencsénk tenni egy sétát a Cseke-tó környékén, majd megcsodáltuk az Angolparkot, ebédeltünk egy finomat, részt vettünk egy tárlatvezetésen a Várban, majd végül hazafelé megálltunk a Turul madárnál a kilátóban.


A reggeli nehézségek ellenére tíz óra környékén hagytuk el a Tata táblát. A belvárosban egy kedves idegenvezető hölgy várt bennünket, aki egyből bele is kezdett az délelőtti sétába. Először az Öreg-tó felé vettük az irányt, amelyet ha időnk engedi körbe is sétálhatjuk, pontosan 7,3 kilométert megtéve. A szépséges környezete mellett a tó kiemelt fontosságú vízi élőhely, ritka madárfajok a vonulási időszakban tömegesen megtalálhatók a környezetében. Rendszeresen 20 000 egyednél is több madár tartózkodik itt. Valamint tovább érdekesség, hogy a tó partján él az a nagy platán fa, amely 2014-ben elnyerte az Év fája címet is.

A tó után egyenesen a város legszebb parkjába, az Angolparkba vezetett utunk, amelyet az Esterházy család megbízásából Bőhm Ferenc uradalmi mérnök telepítette. A francia kert merev, szigorú formái helyett a fákat és bokrokat nem szabályos mértani rendben, hanem csoportokban ültették úgy, hogy minden oldalról szép látványt nyújtsanak. Közöttük leheveredésre, piknikezésre csábító pázsit borította a talajt. Érdekesség, hogy Tatán ültették hazánkban először szomorú fűzeket. Ez a Kínából származó szép növény a romantika korának jellegzetes kerti dísze, később egyik legelterjedtebb fafajtánk lett. A kert kialakításának kedvezett az itteni források feltörő vize és a Cseke-tó, nem véletlen, hogy elsősorban vízkedvelő növényeket ültettek ide.

A Cseke-tó egy 23 hektáros, két kis szigettel rendelkező tavacska, amelyet hajdan a bővizű források vizével hozták létre. A tavat tápláló források a közeli bányák karsztvízkitermelése miatt az 1960-as években jórészt kiapadtak, a tó vízszintje rohamosan süllyedni kezdett, megmentésére az Öreg-tóból szivattyúzták át a vizet. A tó igazi horgászparadicsom, a hatalmas platánfák, vízre lógó szomorúfüzek között a tó teljes hosszában sorakoznak a kapásra váró horgászok és festők, fotósok egyaránt.


Az ebéd utáni programot pedig a Öreg-várban kezdtük meg, amely A Lackffy család kezdeményezésére az 1300-as évek végétől folyamatosan épült és átépült, ma Tata egyik gyöngyszeme. Fénykorát Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás idején élte, mint királyi nyaralókastély. A vár falai a romantikus építészet stílusjegyeit tükrözik, melyet az egykor itt élt Eszterházy családnak köszönhetünk. Az Öreg-tó partján álló építmény ma is szemet gyönyörködtető látvány.

Az eredeti állapotában négy saroktornyos épületnek mára csak a keleti tornya áll, az udvari főbejárattól a romterületen jól kivehetők a vár négy saroktornyának és az azokhoz csatlakozó palotaszárnyaknak az alapfalai. A várkastélyt három sarkán olaszbástyás, a negyediken körbástyás vízivár veszi körül. Ez az egyetlen magyarországi vár, melyet az eredeti vízárok-védelmi rendszer övez. A várat a tóparti sétányon is körbe lehet járni.
Az állandó helytörténeti kiállítások, korszakok és témakörök szerint mutatják be a gyűjteményt, amelyből a legnagyobb a római és a középkori kőtár, de érdemes az emeleti kerengő leghíresebb részét is megnéznie, a gótikus keresztboltozatú lovagtermet, melynek dísze egy hatalmas, rekonstruált Zsigmond-kori lovagalakos kályha.


A nap utolsó állomása a Turul-emlékmű volt, amely nem csak a látvány miatt különleges. A Gerecse több mint 100 méteres sziklafalakkal szakad le Tatabánya közvetlen közelében, ezen a pompás helyen áll ez az óriási, impozáns madár. Itt elkészítettük a nap utolsó képepeit és megállapítottuk, hogy ezekre a helyekre családosan is érdemes visszalátogatni egyszer, kicsit hosszabb időre is.


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím:
Legfrissebb cikkek