ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Pereg az idő

Pereg az idő

Az idő továbbra is csak telik, egyik nap után jön a másik, egyik perc után a másik. Nálunk sincs ez másképpen, így megint végetért egy hét, amelyen szintén az idő volt a középpontban. Ezalkalommal az órával, a nappallal és az éjszakával ismerkedtünk meg.


Amikor reggelente felkelünk általában világos van már, amikor pedig este aludni megyünk, már sötét. Ez egy természetes folyamat. Ezek a jelek is mutatják a napok váltakozását. Bár ez télen kicsit csalóka, hiszen nem megyünk aludni egyből öt órakor, amikor besötétedik. Sőt, amikor a gyermek szervezetünk délben arra vágyik az oviban, hogy aludjon egy keveset, akkor egyáltalán nincs sötétség, bár ezen ugye lehet segíteni.

Egy nap több napszakból áll és huszonnégy órából. Az órán azonban általában csak tizenkét számot és mutatókat látunk. Minden mutató más számnál áll, attól függően mennyi az idő. Ennek megtanulására több módszert is alkalmaztunk. Először is megvizsgáltunk egy igazi órát és percről percre figyeltük, hogyan változik, melyik irányba haladnak a mutatók és milyen sebességgel.

Mivel ismét havazott, így kedvet kaptunk egy hóember készítéshez is, bár ezúttal csak papíron. És hogy még izgalmasabb legyen a dolog egy hógömböt ábrázoló formába ragasztottunk bele vattapamacsokat, amelyek megadták a hóemberünk fejét és testét. Az arcát, a gombokat és a kezét filctollal megrajzoltuk, majd egy papírból kivágott sálat is elhelyeztük a nyakán, nehogy megfázzon a nagy hidegben. Nem is kellet mást tenni, csak megcsodálni és odaképzelni magunkat ebbe a hógömbbe és máris egy téli tájon jártunk...


A foglalkozások közben persze tovább gyakoroltuk az órát és a napszakokat is. Készítettünk hát egy hatalmas órát, amelyet négy részre osztottunk és olyan képeket helyeztünk el rajtuk, amelyek az adott napszakot jellemezték. Például a reggelhez kerültek ébredéssel, reggelivel kapcsolatos fotók, a délelőtthöz a munka, a délutánhoz egy kis játék és uzsonna, majd az estéhez pedig az otthoni nyugalom és az alvás képei kerültek. Majd mikor ez elkészült el is játszottuk, hogy mik történnek velünk egy nap során.

Nem hagyhattuk ki a meséket sem a sorból. A Négy évszak az öreg tölgyön című könyv tökéletes alapnak bizonyult ahhoz, hogy az évszakokat is begyakoroljuk. A mesét tovább színesítettük azzal, hogy be is öltöztünk a különböző évszakoknak megfelelően. A nyárhoz inkább vetkőzni kellett, méghozzá strand ruhára, a tavaszhoz és őszhöz elővettünk egy vékonyabb kabátkát és az esernyőt, a télhez pedig előkerestük a legmelegebb ruháinkat, a sálat, sapkát és a kesztyűt is.

És ha már az órát megtanultuk, akkor miért ne ismerkedtünk volna meg a matematika alapjaival, a számokkal, amelyeket ha összeadunk, egy teljesen más számot kapunk. Képzeljétek, már tudjuk, hogy ha két gombócot és három gombócot egymás mellér rakunk, akkor abból öt gombóc lesz. Matematikusan leírva pedig így néz ki: 2+3=5. Ugye milyen érdekes? És a legjobb az egészben, hogy az iskolában ennél még többet fogunk tanulni a számokról és a matematikáról is.


Fotóalbum


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: