ÁrnyasnetÁrnyas TúraVeresegyház és környéke → Közlekedés Veresegyházán

Közlekedés Veresegyházán

Minden gyermeknek, így az Árnyas utcai óvodásoknak is az egyik kedvelt közlekedési eszköze, s a városok legfőbb látványossága a városnéző, kerekeken guruló, elektromos, nyitott kisvasút. E járműnek nemcsak az a célja, hogy eljussunk vele valahová, - főleg nem ez -, hanem csak úgy ülni benne, pihenni, ringatózni, élvezni a szél süvítését. Sőt ha még a Mikulás is ezzel érkezik Veresegyházra! Szerintem, a gyerkőcök ha tehetnék, ezzel járnának óvodába, iskolába. Az Árnyas ovisok - nagy örömükre - is ily módon, a Zöld Gőzössel jutottak el tavasszal az Időkapszula elhelyezésének rendezvényére.
Régen talán ez a kisvonat még elegendő is lehetett volna - ha lett volna - a tömegközlekedés lebonyolítására, de ma Veresegyház rohamos fejlődését figyelve csak a gyerekek szórakozását elégítheti ki.

Árnyas ovisok a Zöld Gőzösön

Veresegyház Budapest ÉK - i határától kb. 15 km - re található. A város könnyen megközelíthető: gépkocsival az M3 autópálya szadai vagy gödöllői kijáratától, főúton a Fót, Csomád, Veresegyház útvonalon, autóbusszal pedig az Újpest Városkaputól induló járatokon.
Vasúttal is elérhető a Nyugati pályaudvarról a Budapest - Veresegyház - Vác vonalon az óránként induló szerelvényeken.
A környék településeit (Szada, Erdőkertes, Őrbottyán, Csomád stb.) és a kb. 5 km - re található Gödöllőt autóval és távolsági busszal lehet elérni.

A veresi vasútállomás régen...
A múlt század első felében Gödöllő és Veresegyház között vonat is közlekedett, ezt a nyomvonalat 1970 - ben szüntették meg.
Budapest Gödöllő között a végig kétvágányú, villamosított vonalat 1911. november 25-én helyezték üzembe. Már ezen szakasz kiépítése közben tervek készültek a Vác és Gödöllő közötti közvetlen kapcsolat, valamint Veresegyház és Rákospalota összekötésének kialakításáról. Kezdetben gőzvontatással készültek a tervek, de hamar kiderült, hogy a munkába járók nagy száma miatt sűrű és gyors vonatforgalom szükséges. A teljes vonalhálózatot két részletben adták át: 1911. szeptemberétől a Rákospalota - Veresegyház - Gödöllő vonalon, októbertől a Veresegyház - Vác szakaszon indult meg a forgalom. Október 15-től átszervezték a vonal forgalmát: a közvetlen vonatok attól kezdve Rákospalota - Vác között közlekedtek, míg Veresegyház - Gödöllő között napi 10 vonatpár szállította az utasokat. 1944 decemberében a második világháború idején a pályát és a felsővezetéket több helyen bombatalálat érte.

...és ma
A bevonuló szovjet katonák megpróbálták helyreállítani a pályát, melyen természetesen a hadiforgalom indult meg. Azonban a lőszervonatok méretük miatt beleakadtak a felsővezetékek tartóoszlopaiba, melyek kidőltek, s ezzel megpecsételődött a villamos vontatás sorsa a vonalon.
A forgalom 1968 - ig gőzmozdonyokkal indult újra. Ezután a kis forgalmú mellékvonalakon a forgalmat közútra kellett terelni, és a vonalakat fel kellett számolni. Ebben az időben több ezer kilométernyi vasútvonal esett áldozatául a közúti lobbinak. Erre a sorsra jutott a Veresegyház és Gödöllő közötti vonalrész is. A megmaradt Rákospalota, Veresegyház, Vác vonalrészen a pálya és a biztosítóberendezések korszerűsítésével, valamint a dízelmozdonyok által vontatott szerelvényekkel a menetidőt jelentős mértékben sikerült lecsökkenteni. Néhány évvel ezelőtt a MÁV villamosította a vonalat, azóta a korszerűnek mondható szerelvények megfelelően gyors és sűrű forgalmat tudnak biztosítani a vonalon.

A veresi kisbusz
A rohamosan terebélyesedő Veresegyház helyi forgalma kisbuszokkal, személygépkocsival, kerékpárral és gyalogosan oldható meg. A központban a lámpás kereszteződésnél találkozik a Veresegyház - Budapest és a Gödöllő - Vác közötti főútvonal, mely reggelente az iskolakezdés és munkába menetel miatt meglehetősen zsúfolt képet mutat. A zsúfolt autóforgalom enyhítésére a városban folyamatosan kerékpárutak épülnek.

Film
Videó Túra
Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: