ÁrnyasnetÁrnyas TáborTáboraink → ...és az ötödik nap - Búcsú a tábortól 2012

...és az ötödik nap - Búcsú a tábortól 2012

A nevem Erdőanyó. Elérkezett az ötödik, az utolsó nap. Remélem eddig mindenről sikerült megfelelően tájékoztatni Benneteket, de igazán részletes beszámolót biztos vagyok benne, hogy gyermekeitektől is kaphattok majd. Ők is elmesélnek mindent, ami szemszögükből nézve fontos volt számukra, olyan dolgokat is, amit esetleg én már öreg szemeimmel nem láthattam. De ez az utolsó nap azért még hátra van. Engedjétek meg, hogy erről is beszámoljak.

Szomorúság és izgalom hatotta át ezt a reggelt. Szomorúság, mert a tábor ma véget ér és haza kell menni, de az öröm, hogy anyát és apát újra láthatják, mindennél fontosabb. De a hazamenetelig még van idő, úgyhogy feladatot adtam a gyerekeknek.


Én ma igen korán keltem, már hajnalban az erdőt jártam, hogy jól elrejthessem kincses ládikáimat. No nem azért, mert úgy féltem őket, hogy nehogy megtalálhassa valaki!

Éppen ellenkezőleg. Azért dugtam el, hogy a gyerekek megkereshessék, és megtalálhassák ezeket. Titkos jeleket hagytam magam mögött, melyek nyomra vezethetik a kincsvadászokat, de azért huncut is voltam, mert nem könnyű helyekre rejtettem el ládikáimat. A gyerekek szeretik a titkokat, a kincskeresést, ezért gondoltam, hogy az utolsó nap ezzel lepem meg kis barátaimat.

Ügyesen követték a nyomokat, lelkesen kutatták a fák, bokrok sűrűjét, egymással is versengtek, ki találja meg először a kincset. A ládikák sorra kerültek elő, s tárult fel tartalmuk. A kincsek a természet gazdag tárházából származtak. De e feladatnak nem maga a kincs volt a fő lényege, hanem a hozzá vezető út mikéntje.

A kincskeresés csapat játék, nehéz terepen vezetett az útjuk, ezért fontos volt, hogy ne csak a cél, a ládák megtalálása lebegjen a gyerekek szeme előtt, hanem közben egymásra is figyeljenek.


Örömmel néztem, amikor sikeresen, egymást segítve vették az akadályokat. A kincs megszerzésének izgalma azonban ezt néha feledtette velük. Az egymásra, a másikra való odafigyelés, a jóban való osztozkodás gyakorolására szerencsére még bőven van idejük!

A túra vége felé hallottam, ahogy a gyerekek rólam, Erdőanyóról beszélgettek, találgatták, melyik fa lehet az otthonom, fürkészték, merre lehetek. Bevallom, jólesett, hogy gondoltak rám.

Délben finom ebéd várta a kincsvadászokat, majd pakolás után jégkrém, később dinnye enyhítette a várakozás perceit. És lassanként érkeztek a szülők, ölelésre lendültek a karok. Hogy vagy? Milyen volt? Mit csináltatok?...- záporoztak a kérdések, jöttek a válaszok.
Aztán apránként egyre csendesebb lett az erdőm.


Bevallom, kicsit szomorúan néztem minden elgördülő autó után, de tudom, hogy jövőre ismét találkozunk. Mert arra a kérdésre, hogy ki jön újra, jövőre is az Árnyas Táborba, minden kéz a magasba lendült, az enyém is ( persze titokban a fák mögé bújva ). Mert már én is táborlakónak érzem magam, még akkor is, ha sokszor láthatatlan vagyok. De vagyok, és továbbra is őrzöm az erdő békéjét.

Viszont látásra!

Fotóalbum


Film
Videó Tábor
Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: