ÁrnyasnetÁrnyas TáborAktualitások → Az utolsó nyomok

Az utolsó nyomok

Amikor ezeket a sorokat írom, az Árnyas kis indiánok tábori története már véget ért, s valószínű mindent elmeséltek az átélt kalandjaikról. Ám a rend kedvéért, s hogy a teljes kép hitelesen megőrződjön az utókor számára, lejegyzem az utolsó nyomokat is, melyeket itt hagytunk a Börzsöny lankái között.


Azt sejthetitek, hogy már mindenki nagyon izgatottan várta ezt a napot, hogy újra átölelhesse anyát és apát. Ám egy szolid kis szomorúságot azért lengetett a szél, mivel véget ért a tábor, s ráadásul ilyen gyorsan.

Minden nap este arra eszméltünk, hogy már ez a nap is letelt, s most meg már a harmadik napja, hogy az utolsó nyomainkat is magunk után hagytuk az erdőben. S hogy miért említem ennyit a nyomokat?

Természetesen azért, mert az utolsó program és vele együtt a nyomok az erdőbe vezettek, hogy kiderülhessen, hogy a gyerekeknek mennyire sikerült igazi indiánná válniuk. Egy ösvényen haladva, a jeleket figyelve kellett megtalálniuk az elrejtett kincseket.

A fákon színes tollak jelezték az útirányt, és a helyet, ahol a titkot rejtő ládika lakozott. A kis nyomkeresők fürge lábakkal és tágra nyílt szemekkel fürkészték a tájat, s nagy örömujjongás hallatszott, amikor ráleltek a kincsre. S mik voltak ezek?

Az indiánok legértékesebb kincse maga a természet volt, hát a ládikák sem rejthettek mást, mint a föld ajándékait: kagylót, rák ollót, mákgubót, madártollat, csigaházat. Ám véleményem szerint a legnagyobb kincs maga az az élmény volt, amit a kincsvadászat nyújtott a gyerekeknek.

A nyomolvasás sikerrel járt, az indiánok jól vizsgáztak, a kincsek előkerültek, úgyhogy nem maradt más hátra, mint az ebéd és egy közös nagy jégkrémezés. Ezzel intettünk búcsút az Árnyas indián Tábornak, s reméljük jövőre ismét találkozunk!


Viszontlátásra!

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: